The show must go on! - ő az év játékvezetője

- Amikor Mező Laci barátom - aki egyébként a szezon végi, kategóriánkénti díjazások ötletgazdája - tájékoztatott a szavazás végeredményéről - teljesen őszintén mondom -, nagyon meglepődtem. A korábbi években izgatottan vártam, hogy miként értékelik munkámat azok, akik a közvetlen érintettjei, sokszor bizony szenvedői 25 éve tartó, hétvégi „ámokfutásaimnak”. Az elmúlt szezon azonban meglehetősen hektikus volt számomra, erőteljes „alkotói válság” lett rajtam úrrá, melynek okán nem sok mérkőzésen jutottam szerephez, így természetesen nem is számítottam a csapatvezetők szavazataira. Arra végképp nem, hogy ilyen meghatározó fölénnyel hódítom el újra az első helyet. Az előző három szezon zsinórban kivívott győzelmei után az idei trófeára úgy tekintek, mint egy már szépen megsütött tortára kerülő habra – ám eltökélt szándékom, hogy a következő szezonok során a gyertyákat még szépen sorban feltegyem erre a tortára. Két dolgot még mindenképpen szeretnék elmondani: köszönettel tartozom minden klubnak, csapatvezetőnek, akik idén is mellettem tették le voksukat – jóllehet, szavazatuk, szimpátiájuk inkább a korábbi években nyújtott teljesítményemnek szólhatott, mintsem a mögöttünk hagyott szezon mérkőzéseinek. Nekik - és mindazoknak, akik oly sokszor és sokféle módon érdeklődtek a folytatásom felől - egy Queen-sláger címével üzennék: The show must go on! A másik - és akik igazán ismernek, ők nagyon jól tudják rólam -, hogy számomra az ilyen elismeréseknél sokkal többet jelent az általam támogatott, tanított - divatosabb szóval élve: mentorált - fiatal, tehetséges játékvezetők folyamatos és gyors fejlődése, egyre magasabb szintre jutása. Örömmel látom e pár - ám sajnos egyre kevesebb - srác elért sikereit, díjait, valamit azt, hogy mennyire boldogan és alázatosan űzik ezt a csodálatos, ám borzasztóan nehéz szakmát. Nekik szóló üzenetem annyi, hogy embernek maradni nagyon sokszor nehéz, de megéri! Illetve: rám továbbra is és mindig is számíthattok!