Borsodi Honvéd-legenda: Nem kizárt, hogy a 86-os vébé-csapatban is benne lehettem volna

Bár Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapat soha nem nyert élvonalbeli futballbajnokságot, azért akadnak jó páran, akik innen indulva ,,sokra vitték", és NB I-es aranyérmesnek mondhatják magukat. Az egyik ilyen Gere László, aki egészen fiatalon, 23 esztendős korára már kétszer (1984, 1985) bizonyult a legjobbnak a Budapest Honvéddal, a nyolcvanas évek sztárcsapatával.

– Egy pici, pár száz fős faluban, Jákfalván nőttem fel, a családban senkinek semmilyen köze nem volt a sporthoz – kezdte a jelenleg Nyíregyházán élő Gere László. – Annak idején mindenki dolgozott, nem a sport volt az első, hanem a munka, hogy mit kell a munkahelyen és otthon elvégezni. Szüleim a bányánál álltak alkalmazásban Kurityában, édesapám vájár volt, édesanyám pedig az irodán. A helyi suliban jártam ki az első négy osztályt, addig lehetett, utána kerültem a kurityáni általánosba, ahol az 5., a 6. és a 7. osztályt végeztem. Akkor minden szinten voltak szpartakiádok, a környező iskolák között is, és nem csak focizni lehetett. Nagyon jó futónak számítottam már fiatalon, ezer, és háromezer méteren is. A labdát még jobbára nem csukában rúgtuk, hanem tornacipőben, de valamikor magam is kaptam gumistoplis focicipőt Csehszlovákiából. Magas szárú volt, tartotta az ember bokáját. A 8. osztályt Putnokon jártam ki, oda lehetett menni kollégiumba azoknak, akik jól sportoltak. Középiskolám a kazincbarcikai 105-ös volt, bánya elektrolakatosnak tanultam. Aki akkor a KVSE-ben futballozott, utánpótlás szinten, azok közül szinte mindenki ebbe az intézménybe járt, így aztán nagyon jó csapatunk volt.

A Cooper-en 3700-3800

Az elmondottakból következik is, hogy szinte egyenes út vezetett a fiatalok számára a KVSE akkori felnőtt csapatához.

– A sokak által szeretett, és tisztelt Pete Bandi bácsi istápolt bennünket, értem még Jákfalvára is eljött kocsival, ugyanis busz nem volt, de edzeni muszáj volt – sorolta Gere László. – Csináltuk, csináltam amit kellett, és 1979-ben már játszottam NB II-es mérkőzésen, de hogy pontosan melyik volt az első, arra már nem emlékszem. A Vegyész 1982-ben eljutott az osztályozóig, megnyertük az NB II Keleti csoportját, Frenkó László volt az edző. Az MTK volt az ellenfél, én mindössze húsz éves voltam. Barcikán kikaptunk 2-0-ra, a visszavágón nyertünk 1-0-ra, így nem jutottunk fel. Alakulhatott volna másképpen is, szerintem az akkori KVSE jobb volt, mint az MTK.

A fiatal középpályás azonban ismét előrébb léphetett, ugyanis a fővárosba igazolt.

– Még az osztályozó előtt megegyeztem az Újpesti Dózsával, hogy megyek hozzájuk, egyébként akkor összesen nyolc csapat keresett – árulta el Gere László. – Azonban volt egy olyan szabály, hogy az egyezséget két héten belül vissza lehet mondani, úgyhogy végül ezt tettem, és a Honvédhoz igazoltam. Tisztában voltam azzal milyen jelentős a klub, az edző, Komora Imre kért, szeretné, ha ott folytatnám. Tudta, hogy jól bánok a labdával, technikailag képzett vagyok, és hogy a Cooper teszten 3700-3800 métert teljesítek. A döntésbe az is közrejátszott, hogy be akartak vonultatni katonának a Honvéd Papp József SE-be. Azzal, hogy a Honvédot választottam, ezt ki nem kikerültem, de a katonaidőbe beszámított. Ugyanakkor a budapesti Petőfi laktanyában csak egyszer voltam, amikor az esküt letettem.

Arról, hogy miként fogadták 20 évesen a kor sztárklubjánál, az alábbiakat mondta Gere László.

- Nagyon rendes volt mindenki – jegyezte meg. – Az első találkozás Mátraházán történt, az edzőtáborban, 1982 nyarán. Az edző, Komora Imre bácsi bemutatott, mint új játékos. Meglepődtek a többiek az első edzésen, hogy mennyit bírok futni, és hogy nem vagyok megijedve. Előfordul mindenhol, hogy egy friss érkezőt, aki ráadásul fiatal, ,,bekóstolják", én is kaptam egy-két zrikát, de egy héten belül teljesen rendben volt minden. Barcikán a két ék mögött futballoztam, a Honvédnál viszont jobb oldali középpályás lettem, az úgymond posztriválisom Kerepeczky Gyuri volt. Jobbára akkor úgy álltunk ki ,,középen", hogy én, Gyimesi Laci, és Détári Lajos, ,,Döme", abban az időben 4-3-3-at játszottunk. Az a Honvéd egy fantasztikus Honvéd volt, szinte mindenki tagja volt a válogatottnak.

Erős volt a mezőny

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a jobb gárda a Honvédnál, az 1984-es vagy az 1985-ös bajnokcsapat, ezt válaszolta Gere László.

– Mind a kettő. Sajnos, volt a honvédos időszakban két komoly sérülésem: az egyik, amikor a jobb térdemben levált a porc, akkor még nem volt atroszkópos beavatkozás, kihagytam majdnem fél évet. A másik egy vállszalag-szakadás, a Tatabánya kapusa, Kiss Imre kivetődött elém, miközben eltoltam a labdát, befogta a lábam, és a vállamra estem. Kétszeres bajnok vagyok, jó visszagondolni rá, de egyáltalán nem voltam és vagyok tőle elszállva. Akkor teljesen más volt a magyar futball, nagyon erős volt a mezőny, több jó játékos szerepelt az NB I-ben, mint most. Úgy látom, alig merik betenni a fiatalokat, ilyen szempontból üdítő példa a Kecskemét és a Paks esete. Biztos vannak kivételek, de az akadémiákon azok jutnak előrébb, ahol fizetnek a szülők, nem arról szól, ki a tehetséges. Aki nagyon jó, az kitűnik, egy korig, és aztán?

Gere László pályafutása 1985-ben fejeződött be a Honvédnál, az adatok szerint utána Szombathelyre ment, a Haladáshoz, de csak két mérkőzés van a neve mellett.

– Én akartam eljönni – tette hozzá az egykori középpályás. – Imre bácsi ugyan nem szeretett volna elengedni, de azt mondta, van egy lehetőség, a Haladás. Kis ideje voltam csak ott, amikor megkerestem az elnököt, Török Pétert, hogy nem érzem jól magam, engedjen el Nyíregyházára. Az NyVSSC már többször hívott előtte is, így nem a ,,világ végén" lettem volna, hanem közelebb a szülőkhöz. Akkor Borsodból nem keresett senki, és Nyíregyházán volt pár barátom, mint például Csehi Tibor. 38 év távlatából nézve már lehet másképpen döntenék, még további bajnokcsapat tagja lehettem volna Kispesten, de nem bántam meg, ahogyan alakult.

Belgiumban, amatőrben

A válogatottság elmaradásáról, a nemzetközi meccsekről az alábbi gondolatokat osztotta meg Gere László.

- Volt rá esélyem, illetve nem kizárt, hogy benne lehettem volna akár még az 1986-os vb-csapatban is – fogalmazott. – Azért annyira nem volt egyszerű dolga egy vidéki fiatal gyereknek Pesten, szülők nélkül. Az akkori utánpótlás kapitány, Mezey György nagyon kedvelt, és Komora Imre is, az U21-es válogatottban – ahol többek között Bognár György volt a társam – játszottam körülbelül tíz meccset. Nemzetközi szinten van 4 Intertotó és 3 UEFA Kupa mérkőzésem 1983-ból, utóbbiak közül kettő a görög Larissa, egy a horvát Hajduk Split ellen. A nagy külföldi karrier nem jött össze, holott 1988 nyarán volt érdeklődés a belga 2. osztályból, de az nem sikerült. Mert a Nyíregyháza jóval több pénzt szeretett volna értem kapni, mint amennyit előzetesen kértek. Utána azt mondtam a klubnál, ha nem engednek el, abbahagyom a futballt. 1989 elején kimentem Belgiumba, és mivel még élő szerződésem volt itthon, az UEFA eltiltott, csak amatőr szinten játszhattam. Szokatlan volt ez a helyzet, három csapatban fociztam, mellette még kamionoztam is kinn. Közel 30 évig laktam, laktunk kinn, 4 éve jöttünk haza. Nemsokára 61 éves leszek, de az öregfiúkban, kispályán rúgom a labdát, a hatvan felüliek között, aminek van országos döntője is, illetve nyarak alkalmával strandfocizom. Megy még, ameddig bírom, nem hagyom abba. Jó mozogni, és a barátokkal lenni.