Kézilabda

2023.03.27. 18:17

Örömkézilabda Pécsett: a miskolci Herman diadala

A legidősebb korosztályok amatőr kézilabda csapatainak országos döntője zajlott a hétvégén több száz középiskolás sportoló részvételével

Fotó: Picasa

Bár a B-kategóriás kézis aranyérmek Miskolcra és Veszprémbe kerültek, itt most mégis inkább a hangulat és a részvétel volt a fontos. Országszerte 88 csapat nevezett be az idei kézilabda B diákolimpia V-VI. korcsoportos versenyébe, amelynek országos döntője zajlott a hétvégén a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Baranya Megyei Diáksport Tanács rendezésében. Néhány középiskolában a sportág népszerűségét és kiemelkedő színvonalát mutatja, hogy fiú- és lánycsapattal is eljutottak a csúcseseményre: a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a Debreceni SZC Vegyipari Technikum, a Tatabányai SZC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium (Komárom) és a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium. A legnépesebb megyei csapatot pedig Győr-Moson Sopron vármegye adta, ahonnan két fiú és egy lánycsapat is részt vehetett a pécsi eseményen. A Lauber Dezső Sportcsarnokban pénteken Nyögéri Lajos, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Molnár László, az MDSZ stratégiai igazgatója nyitották meg az eseményt. A kiélezett küzdelmeket jól tükrözi, hogy a lány csapatok esetében 7 méteresekkel dőlt el a döntőbe jutás.

A versenyen végül az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket:

Fiúk: 

1. Miskolci Herman Ottó Gimnázium, 

2. Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest, 

3. Váci Madách Imre Gimnázium.

Különdíjasok
Legjobb mezőnyjátékos: Sólyom Koppány (Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest). 
A legjobb kapus: Bálint Péter (Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum). 
Gólkirály: Zulauf Henrik 45 góllal (Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest). 
A bajnokcsapat testnevelője: Szilágyi Attila (Miskolci Herman Ottó Gimnázium).

Lányok: 

1. Vetési Albert Gimnázium, Veszprém, 

2. Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 

3. Debreceni SZC Vegyipari Technikum. 

Különdíjasok

Legjobb mezőnyjátékos: Sepsi Réka (Vetési Albert Gimnázium, Veszprém). 
A legjobb kapus: Kiss Rózsa (Debreceni SZC Vegyipari Technikum). 
Gólkirálynő: Bozsik Doroti 26 góllal (Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Szolnok). 
A bajnokcsapat testnevelője: Varga Balázs és Gyimesi Károly (Vetési Albert Gimnázium, Veszprém).

A diákolimpiákról 

A diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 12 MDSZ által rendezett, és további 40 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 300 000 ezer nevező közül 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A diákolimpia fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A diákolimpia országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők. A diákolimpia alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.

Az MDSZ-ről 

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba, és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában