DVTK Jegesmedvék

2021.12.29. 09:00

Az elsőben eldöntötték

Kedd este hazai környezetben küzdött a pontokért a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

KT

Fotó: Kozma István

Az Erste Liga alapszakasza 25. fordulójának keretében a sereghajtó Titánok érkeztek a Macikhoz, akik a három pont megszerzéséért indultak csatába. Soraikból hiányzott a gólerős védő, Wehrs, továbbá az ifjú generációhoz tartozó Hadobás és Farkas O.
 

Diósgyőri fölény 
 

Mindössze 39 másodperc telt el, amikor Galajda két percért elvitte a kitörő Feketét, így a vendégek hamar emberfórba kerültek, de miután elfoglalták pozíciójukat a támadó harmadban, a túloldalról cserélgettek, ezzel értékes másodperceket veszítettek. Az 5. percben eladták a korongot a kék-fehérek, Walker rácsapott, és balról, 5 méterről a bal felső sarokba bombázott (1–0). Nem sokkal később Miskolczi táncolta be magát Szeles elé, de nem tudta mögé kanalazni a játékszert. Fölényben voltak a hazaiak, Ritó középről, fonákkal célzott, kísérletében viszont nem volt erő. 

A 8. percben Doetzel senkitől sem zavartatva, elegánsan csépelt a jobb sarok mellé. A székesfehérváriak kibontakozását gátolta a sok pontatlan átadás, és az egyéni villongásaikkal sem mentek semmire. A diósgyőriek naggyá tették Szelest, akit öt a négy ellen viszont Kiss R. megtréfált: balról gyorsan megkerülte a ketrecet, majd jobbról, közelről a bal alsó sarokba passzolt (2–0). A 19. percben Galanisz volt eredményes (3–0), és ez már előrevetítette a sikert. 
 

Egy ide, egy oda 
 

A második harmadban is nagy aktivitási különbség alakult ki a gárdák között, és a 25. percben a védő Szirányi ügyeskedett (4–0), aztán továbbra is a DVTK generált nagy forgalmat Szeles előtt. Kiss R. és Doetzel ütései után néhányan már gólt ünnepeltek, a korong azonban másként gondolta. Úgy tűnt, mintha a miskolciak emberelőnyben lennének, szinte ki sem jöttek a Titánok kapuja elől. 

Elgestal a 31. percben balról lőtt, a portás maga mögé nézett, majd észrevette, hogy a felszerelésében elakadt a korong. A 34. percben Ambrus Cs. középtávolról Kiss B. bal válla mellett talált rést (4–1), majd Reiter kapuvasig jutott. Attól függetlenül, hogy ez a szakasz ikszre végződött, a Jegesmacik színesebben adták elő produkciójukat.
 

Gólgazdag szakasz 
 

A 42. percben Vojtkó jobbról, a kék vonal és a bedobókör közötti területről kipúpozta a hálót (5–1), majd 36 másodpercre három a négy ellen bekkeltek a pirosak, a léc rezgett, de nem esett le. A 47. percben Dudkin balról, a lábak mellett kinézte magának a bal sarkot, és célba is ért a korongja (5–2).

 Az 52. percben ismét kozmetikázott a Titánok csapata: Mayer Zs. kavarodás után 5–3-ra meszelt, erre Tokaji Viktor időt kért, és az 53. percben Galanisz átadására Walker rajtolt, erőszakosan megszerezte, aztán balról, pár méterről nagy tenyerest vágott a bal felső sarokba (6–3). Walker kiállítása után a Titánok kértek időt, és kétszer is levitték kapusukat, ugyanis Galajdát szintén kiültették a játékvezetők. A DVTK túlélte a krízist, de tagjai az üres kaput kétszer is elvétették, ennek persze jelentősége már nem volt.
 

DVTK Jegesmedvék – Titánok 6–3 (3–0, 1–1, 2–2) 
 

Miskolc, 600 néző. V.: Kókai, Nagy A. (Vincze D., Szabó D.). 
 

DVTK Jegesmedvék: Kiss B. (Duschek) – Hyvarinen, Szirányi B. 1, Walker 2 (1), Galanisz 1 (2), Elgestal (2) – Kiss R. 1 (1), Vojtkó 1 (1), Galajda, Mattyasovszky, Lövei – Illés M., Doetzel, Ritó, Miskolczi, Farkas M. – Pecsét, Mihalik (1), Károly R. Vezetőedző: Tokaji Viktor. 
 

Titánok: Szeles (Gáspár B.) – Mingazov, Reiter A., Ludnin (1), Dudkin 1 (1), Grin – Dolinár (1), Farkas B. (1), Nagy Á., Ambrus Cs. 1, Fekete – Astrakhantsev (1), Molnár G., Dézsi, Mayer Zs. 1 (1), Alapi – Kóger B., Nochta, Szabó Cs., Rózsahegyi, Jábor. Vezetőedző: Arany Máté. 
 

Kiállítások: 16, ill. 8 perc. 
 

Tokaji Viktor: – Örülünk a három pontnak, amelyet háromgólos előnyből szereztünk meg, majd fórunkat tartottuk. Sokkal kapura törőbben játszottunk, mint legutóbb a Titánok ellen, és a góllövés is sokkal jobban ment nekünk. Azt azonban megjegyzem, hogy az elmúlt két meccsen kicsit több volt a kapott gólok száma, mint kellett volna. 
 

Arany Máté: – A meccs első felét átaludtuk, így nem is nyerhettünk. Sokáig rosszul játszottunk, a DVTK pedig ezt kihasználta. Amikor elkezdtük a saját hokinkat, akkor hatékonyabbak és veszélyesebbek lettünk. A mérkőzés végkimenetele pedig bárhová eldőlhetett volna. 
 

(A borítóképen: Elgestal akciója a vendégek kapuja előtt)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában