Diósgyőri VTK

2021.10.13. 10:30

A nemzetközi porondon vágnának vissza a Csatának

Az ötödik idegenbeli tétmeccse, az évad első nemzetközi kupamérkőzése előtt áll a DVTK.

Berecz Csaba

Budapest 20210927 női Kosárlabda FCSM Csata DVTK Diósgyőr Fotó Nemzeti Sport Árvai Károly BERNÁTH RÉKA Simon Zsófia

Forrás: MW

Fotó: Árvai Károly

Az évad első nemzetközi tétmérkőzését játssza szerdán 18.30-tól Budapesten a Ludovika-FCSM Csata vendégeként a Diósgyőri VTK női kosárlabdacsapata. A két együttes az Európa-kupa csoportküzdelmeinek 1. fordulójában, az F jelű kvartettben csap össze.

A diósgyőriek szombaton a VBW CEKK Cegléd vendégei voltak bajnoki mérkőzésen, és meggyőző fölénnyel, 30 pontos különbséggel diadalmaskodtak (83–53). És hogy ez jó előjelnek számít-e, arról Földi Attila, a DVTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője a következőket nyilatkozta:

– A Cegléd elleni meccsből nehéz kiindulni, más kategóriát képvisel a Csata, a fővárosi együttes komolyabb csapat. De győzelemmel jöttünk ki a Szolnokon lejátszott bajnokiból, és ez egyfajta lelki megnyugvást ad a játékosoknak, görcsösség nélkül készülhetünk az Európa-kupa-összecsapásra. A győzelem után motiváltnak kell lennünk, és azok is leszünk, mert van egy fájó vereségünk a bajnokságban a Csatától, amit szeretnénk kijavítani. Egy másik sorozatról beszélünk, de az Európa-kupa-találkozó jó alkalom arra, hogy visszavágjunk.

Most másképp

A Csata vendégeként 16 napja meccselt a Diósgyőr, a budapesti találkozó során a rendes játékidőt követő 5 perces hosszabbításban veszítették el a találkozót a piros-fehérek 78–69-re. A két csapat keretében az azóta eltelt időben nem történt változás, de ettől függetlenül egyvalamiben mégis más lesz ez a meccs.

– A bajnokikra vonatkozó kiírástól eltérően a nemzetközi mérkőzéseken nem kell az első félidőben U20-as játékost szerepeltetni, vagyis mind a két együttes a legerősebb összeállításában tud játszani az első perctől. Ez egy picit a Csata számára előnyösebb, de nem hiszem, hogy ez döntene a meccsen. Mi mindenképpen nyerni szeretnénk, és ennek jegyében készülünk erre a találkozóra – jelentette ki Földi Attila, aki arra a felvetésre, hogy mit kellene másképp csinálni, mint 16 nappal ezelőtt, a következőket mondta: – Nagyon sok szegmens van. Annak a meccsnek a végét kicsit elbutáskodtuk, de sok mindent másképp kell csinálnunk, hogy ez most ne így legyen. Nem tudni, hogy hasonló éles végjáték lesz-e ezúttal is, ha igen, akkor sokkal okosabban, higgadtabban kell megoldanunk az utolsó másodperceket.

A DVTK-nak ez lesz az évad ötödik tétmérkőzése, és mint eddig mindig, most is idegenben kellene eredményesnek lennie.

– Nagyon várjuk már, hogy hazai környezetben játsszunk meccset, hiszen a sűrű program közepette a sok utazás nem előnyös számunkra – mondta Földi Attila. – A Csata elleni bajnokink valamilyen szinten kiinduló, de ne felejtsük el, hogy nekünk az volt az első tétmérkőzésünk, szemben a fővárosiakkal, akik előtte már játszottak egy Európa-kupa-selejtezőt. Ellenfelünk évek óta hasonló stílusban játszik, nem történt náluk annyi változás a nyáron, mint nálunk, nekünk több időt kellett fordítanunk a csapatépítésre, hiszen kulcsjátékosok érkeztek a két idény között. Az biztos, hogy a Csatának jó önbizalmi helyzete van, hiszen az összes mérkőzését megnyerte az évadban, bár szerintem igazán erős csapattal még csak egyszer játszott, ellenünk. Ezt szeretnénk igazolni azzal, hogy véget vetünk a fővárosi együttes jó sorozatának.

A másik meccs

A női kosárlabda-Európa-kupa F csoport 1. fordulójára kiírt másik meccset csütörtökön 18.00-tól játsszák, az orosz Nika Syktyvkar a török Orman Genclik együttesét fogadja.

(A borítóképen: Bernáth (balra) és csapattársai ma Budapesten meccselnek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!