Jegesmedvék

2020.10.09. 11:00

Nagy dolog, hogy játszhatnak

Péntek este vívja első hivatalos találkozóját a DVTK Jegesmedvék hokicsapata.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM-archívum

A Tipos Extraliga első és második fordulójában nem léptek pályára a Macik, akik „érintettek” a koronavírus-járványban, így halasztást kértek és kaptak. Pénteki fellépésük 18 órakor kezdődik a jégcsarnokban, ahol a Slovan Bratislava vendégeskedik.

Újra építkeznek

– Nagy az öröm a házunk táján pusztán azért, hogy egyáltalán tudunk játszani – kezdte Egri István, a diósgyőriek klubelnöke, majd így folytatta: – Már az is hatalmas dolog, hogy jégre mehetünk. Három sorunk van, ezeket a formációkat egészítjük ki a fiatalokkal. A pozitívjaink tesztjei negatívak lettek, így újra elkezdhetünk dolgozni, mert ami eddig volt, maga a szörnyűség: a keret fele otthon, a másik fele a pályán, így amit megcsináltunk és elértünk, gondolok a kiváló fizikai állapotra, újra meg kell szerezni, fel kell építeni. Volt, akit megviselt a pandémia, másokat kevésbé, most úgy ítélem meg, hogy még egy hónap szükséges ahhoz, amíg a rendes kerékvágásba kerülünk. Ilyen körülmények között nem beszélek tervről és célról, a legfontosabbnak azt tartom, hogy ott legyünk a csarnokban és egymás után játsszunk, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő. Mint minden klub, mi is nehéz anyagi helyzetbe kerültünk és vagyunk, március óta nincs árbevételünk, így tulajdonképpen egyfajta felhívással kell élnem a szurkolóinkhoz is: jöjjenek és támogassanak minket azzal, hogy megvásárolják a jegyeket, itt nálunk, a lelátókon nem fognak megfertőződni. Tartsák be az egészségvédelmi előírásokat, viseljenek szájmaszkot és egymástól biztonságos távolságra helyezkedjenek el. Szakmai szempontok alapján majd később formálok véleményt, most kezdődjön az a „tánc”, amelyet március óta várunk.

Bízik a játékosokban

A hatvanegy esztendős kanadai Dave Allison mintegy két hónapja dolgozik a piros-fehéreknél, akikkel egyetemben először „vizsgázik” pénteken este:

– A Slovan Bratislava ellen sajnos nem tudunk teljes csapattal kiállni, de akik rendelkezésünkre állnak, azok nagyszerű munkát végeztek az utóbbi napokban – mondta a tréner. – Megvan a tervünk arra, hogyan kezdjük sikeresen a bajnokságot, és a sajátos körülmények ellenére abban bízom, hogy ezt a tervet sikerül is végrehajtanunk. Azért is hiszek a játékosainkban, mert az utóbbi hetekben tapasztaltak szerint tényleg remekül dolgoztak, most pedig azt szeretnénk, hogy ezt a munkát és a gyümölcsét a szurkolók is láthassák és értékelhessék. A kialakított játékoskeretünkkel egyébként teljes mértékben elégedett vagyok, szerintem sikerült kiválóan képzett hokisokkal kiegészíteni a magyar magot, így ebből kiindulva bizakodással várjuk a rajtot.

A DVTK Jegesmedvék kerete

Név születési idő állampolgárság mezszám

Kapusok

Kiss Bence 1997.07.18. magyar 30

Rajna Miklós 1991.06.22. magyar 31

Védők

Gőz Balázs 1992.08.03. magyar 3

Nickolas Wolff 1996.07.21. amerikai 5

Szirányi Bence 1899.02.17. magyar 6

Láda Balázs 1983.06.14. magyar 17

Mikko Pukka 1982.09.06. finn 48

Vojtkó Mátyás 1993.04.16. magyar 54

Kevin Wehrs 1988.04.17. magyar-amerikai 62

Kiss Dániel 1991.08.02. magyar 65

Csatárok

Csányi Karol 1991.01.24. magyar-szlovák 81

Harlads Egle 1996.05.11. lett 28

Farkas Márton 2000.12.20. magyar 88

Robert Flick 1991.03.28. kanadai 10

Galanisz Nikandrosz 1988.07.14. magyar 8

Lövei Dávid 2001.06.12. magyar 86

Magosi Bálint 1989.08.15. magyar 82

Miskolczi Márk 1993.08.08. magyar 71

Kyle Osterberg 1994.09.05. amerikai 79

Részegh Tamás 1997.07.31. magyar-román 18

Révész Marcell 2000.06.25. magyar 22

Ritó László 1994.01.27. magyar 19

Rolyak Szilárd 1998.05.09. magyar-román 36

Vas János 1984.01.29. magyar 21

(Az utánpótlásból adott esetben szerepet kaphat: Lehoczki László, Galajda Zsombor, Fazakas Erik, Tóth Tamás, Mattyasovszky Gergely, Pecsét Bálint)

Hét légiós

A Macik kerete igazolja a jégkorong határokon átívelő szerepét. A játékosok között a magyaron kívül amerikai, finn, kanadai, lett, román és szlovák állampolgársággal rendelkezők vannak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában