Japánban dőlt el, hogy sízővé nevelik

A főszereplő az ünnepélyes ceremónián arról beszélt, hogy nehéz felfognia azt, ami vele történt. Díszpolgár lett, papírja van róla, és nagy felelősség hárul rá: meg kell felelnie a vele szemben támasztott követelményeknek.

Hogyan fogadta annak hírét, hogy 23 évesen díszpolgári címet kap a falujától?

Ez nagy megtiszteltetés, de éppen a korom miatt nem is akartam először komolyan venni a hírt. Furcsának éreztem ezt a jelölést, hiszen 23 évesen, és még az egyetemi tanulmányok befejezése előtt ilyenre bizonyára ritkán van példa Magyarországon. A szüleim is megtiszteltetésnek vették, de nem gondolták, hogy ebből lesz valami. Szerintük éppen elég kitüntető volt a kezdeményező gondolat és az előterjesztés, de inkább a szerénységet javasolták. Miután bizonyossá vált, tényleg örülök, persze kicsit kellemetlenül érzem magam a szokatlan szerepkörben. Nehéz feldolgozni ezt a kettős érzést. Nem tartom magam népi hősnek vagy ilyesminek, hanem csak egy tudatos, törekvő és elszánt sportembernek, aki a sportot az élete értelmének tekinti. Persze, az egyéni törekvések és eredmények mégis a közösség részei. Valószínűleg sokan vannak, akik rajtam keresztül felfigyeltek Mályira, az otthonomra, amellett, hogy a síelők körében kiskoromtól kezdve a bánkúti gyerek volt a vicces elnevezésem. Tehát ehhez a régióhoz kötődöm, ezt mindenki tudja, aki ismeri vagy figyeli a munkámat.

Egyetért azzal, hogy a díszpolgári címe nem sportkitüntetés, hanem egy közösség elismerése, jutalma? Hová teszi az oklevelét?

Jól értem ennek az elismerésnek vagy biztatásnak a jellegét. Minden médiamegjelenésemben hangsúlyoztam a gyökereimet és a helyi kötődéseimet. Talán ebben is különleges az én esetem. Mályi–Miskolc–Bánkút és a közvetlenül elérhető közeli terepek adták a nemzetközi versenyzővé válásomhoz a lehetőségeket. Igyekszem Mályiban minden rendezvényt színezni, amire felkér a falu vezetése. Manapság sokszor csak ilyen szereplések miatt szaladok haza Budapestről. Hová is teszem a kitüntetést? Biztosan illő és méltó helyet találok ennek is.

Önt bánkúti gyerekként ismerjük, de állítólag a Mályiban lévő sportpályán, a domboldalon, a vízen, sőt még az ottani lejtős utcákat is kihasználta arra, hogy síeljen, különleges edzésmunkát végezzen...

Erre érdemes részletesebben kitérnem: édesapám már gyerekkorom óta síversenyzőnek nevelt. Minden speciális vagy közönséges eszközt megragadva szinte folyamatosan edzettünk a kertben, a kert mögötti zöld területen, a Mályi-tónál és a falu dombján, a nyílt sportpályán. Mályiban éppen olyan fontos volt kondicionáló és összetett képességfejlesztő szárazedzéseket végezni, mint télen a havon gyakorolni a technikát. Stanglikat is tűztünk a sportpálya füves terepére, ahol időre szlalomfutással végeztünk intervallumos edzéseket, kiegészítve különleges ugrógyakorlatokkal, tartás- és mozgáskoordinációs feladatok végzésével. A domboldalon gyepsível is edzettünk, a lejtős utcákon pedig a síelést utánozva soros görkorival és síbotokkal a kézben kerülgettük a félbevágott teniszlabdákat. A Mályihoz köthető összetett nyári-őszi edzésmunkát eleinte csak édesapámmal végeztem, de közben kialakult körülöttem egy különleges csapat, amelyet a Bánkút Síklub befogadott. Természetesen a vízen is edzettünk, hiszen a sízés iránti imádatunkhoz mérhető a széllovaglás iránti lelkesedésünk. A vízen száguldva és ugrálva a tomboló szélben hasonló érzéseink vannak, mint a meredek havas lejtőkön. Amikor pedig hó esett Mályiban, akkor édesapámmal és édesanyámmal felmentünk síelni a domb legmeredekebb részére, pláne ha járhatatlanok voltak az utak Bánkútra. Szépen megtapostuk a havat, és néhány stanglit letűzve pár kanyaros technikai edzést tudtunk helyben csapni, tehát még a falumban is síeltem. Ebből jön az ötlet, hogy némi befektetéssel, pár hóágyúval Mályiban ki lehetne alakítani egy pompás kis síközpontot, ahová Miskolcról járnának ki esti síelésre az emberek.

Kisgyerekkora óta hozzászokott ahhoz az érzéshez, hogy jött, látott és győzött, még Japánban is...

Bánkúton kezdtem el síelni úgy háromévesen, de alig néhány alkalom után Japánba költöztünk, ahol édesapám többéves kutatómunkát végzett. Óvodába jártam, és a japán gyerekektől ösztönös harcművészetet kellett tanulnom néha a homokozó és a hinta használati lehetőségéért. Ebben nem mindig győztem, sőt orvoshoz is kellett édesapámnak vinnie egy-egy nagyobb csata után. A legfontosabbként azonban a nagy hegyeket és a meredek, havas pályákat lehet említeni, ahol sokat síeltünk. Egy termosz forró vízzel, egy csésze porlevessel és az onigirivel – háromszög alakú csomagolt rizsszendviccsel – egész nap vagy egész este a pályán voltunk. Mindenki azt kérdezgette tőlünk, hogy hány éves vagyok és honnan jöttünk. Ekkor döntötték el a szüleim, hogy ha ilyen általános feltűnést keltek a gyorsaságommal és lécbiztonságommal, akkor érdemes mindent feláldozva engem sízővé nevelniük.

Az ön esetében is fontos volt az iskolai támogatás?

A mályi iskola a kezdetektől fogva kiváló partner volt a sportolásomban. A sok távollétem mellett volt olyan év, amikor gyakorlatilag magántanulóként teljesítettem a követelményeket. Ebben a helyi iskola megadta azt a lehetőséget, hogy mindez valóra válhasson. Ugyanez folytatódott a Diósgyőri Gimnáziumban, ott a testnevelés tagozatra jártam, ahol a sportbéli képességeim fejlődéséhez is sokat kaptam. Az emelt szintű testnevelést is tartalmazó érettségi után felvettek a Testnevelési Egyetem osztatlan testnevelő tanári, gyógytestnevelői és egészségfejlesztői szakára. Nagyon szeretek erre az egyetemre járni. Azt tanulhatom, ami igazán érdekel, és magamon is hasznosítani tudom a megszerzett tudást. Emellett a fizikai és szellemi képességeim is sokrétűen fejlődnek itt. Sokszor nehéz összehangolni a versenyprogramomat a nappali tagozatos tanulmányaimmal, hiszen hiába kapok egyéni tanrendet, a tanárok és a követelmények erre nem lehetnek tekintettel. Ezt megszoktam és helyesnek is tartom, hiszen a szakemberré válás a cél, ami a versenyzés utáni korszakomban kiemelkedően fontos lesz.

A Testnevelési Egyetemről érkezett a mályi ünnepi ceremóniára. Tanárainak, professzorainak, vagy uram bocsá’, a rektorának elmondta, hogy miért sietett haza?

Mocsai Lajos rektor úr ismer és támogat, amennyire teheti. Jó a kapcsolatom vele, persze édesapám is ismeri. Ez a kitüntető jelölés – úgy gondolom – inkább maradjon nekem egy lelkesítő belső ügy. Nem beszéltem még erről az egyetemen, de olyan nagy a hajtás, hogy nem is lett volna alkalmam rá.

Az egyetemen ki az a legnevesebb hallgató, akivel jóban van?

Verrasztó Evelyn úszó.

Kedvenc tanárai, oktatói?

Ebbe bele sem kezdek, mert olyan sokan vannak. Valamennyien híresek-nevesek, és fantasztikus tudással rendelkeznek, számomra hatalmas öröm, hogy a tanítványuk lehetek.

Jövőre végez. Utána mit akar csinálni, hol fog dolgozni?

Az osztatlan nappali képzésű egyetemi tanulmányok befejezése után tanárként akarok elhelyezkedni. Közben elkezdem a szakedzői képzésemet, mert a tanári szak után ki akarom egészíteni ilyen irányban is az ismereteimet. Természetesen a versenyzést még folytatni szeretném, noha most a végzésig nagyon megsokasodnak a teendőim, ráadásul még a teniszoktatói minősítést is meg akarom szerezni. Már most is szükség van rám a Magyar Sí Szövetségben: versenyre viszek sportolókat, edzéseket vezetek, ezt is folytatni fogom, remélem, egyre magasabb szinten. Ehhez még osztrák edzői képesítést is szeretnék szerezni. Tehát elsősorban a síversenyzés folytatása, valamint az edzőként való irányítás, és a tenisz egyre erősebb hozzárendelése az elképzelésem a jövőt illetően.

Remekül szerepelt a dél-koreai Phjongcshangban rendezett téli olimpián. Milyen esélye van arra, hogy a XXIV., pekingi játékok szereplője legyen?

Ehhez ismét egészséges és erős térdek kellenek, és jó szereplés a nemzetközi versenyeken. Újra A szintű kvalifikációt akarok szerezni, és persze részt venni minden alpesi versenyszámban. Számomra nagyon fontos és nagyon vonzó az ilyen csúcsvilágversenyeken való szereplés, illetve Magyarország képviselete. Talán én vagyok az egyetlen olyan esélyes hazai sportoló, aki igazán magyar körülmények között kezdett komolyan versenyekre készülni, edzeni. A hazai és a környékbeli lehetőségek között felnőve, csak magyar iskolákba járva – nem az osztrák sígimnáziumok körülményeit élvezve – lettem magyar bajnok. Magyar sível síelek, a márkának magyar (székely) a tulajdonosa, és segít nekem a versenyzési feltételeim előteremtésében. Ennyire magyar módon, Magyarországról és az észak-magyarországi mályi–miskolci–bánkúti gyökereimmel kijutni különleges eredmény lenne.

Szokott-e találkozni azokkal a gyorskorcsolyázókkal, akik az első magyar téli olimpiai aranyérmet kiharcolták?

Más sportágakban és teljesen eltérő körülmények között dolgozunk. Az a közös bennünk, hogy egyikünknek sincs ideje kikapcsolódni, így nincs módunk találkozni, de ennek ellenére baráti kapcsolatban vagyunk.

Júniusban műtéten esett át. Hogy érzi magát?

Január közepén egy zágrábi nemzetközi műlesiklóversenyen nagy bukást és a pályáról a kirepülést menteni próbáló manőverben elszakadt a bal térdem keresztszalagja, és a meniszkuszom is megsérült. Jól halad a rehabilitációm, rendszeresen járok Budapesten fizioterápiára és gyógytornára, de nekem is szakmám ez a kezelési fázis, így saját magam is részt veszek a program alakításában. Egyelőre kíméletesen teniszezek, már biciklizek, sőt finoman szörfözök is. Síre talán csak késő ősszel állhatok, eleinte alapvető technikai gyakorló célokkal, a versenyzést pedig a következő szezon végén kezdhetem újra.

Budapesten egymást érik a világ- és az Európa-bajnokságok. Melyikre látogatott ki?

A napokban az öttusa-világbajnokságon jártam, mert ott szerepelt az egyik ismerősöm, aki sízőként kezdte a karrierjét, majd átállt az öttusára, és meghívott engem. Simon Saroltáról van szó, aki ötödik lett.

Mályi megyei II. osztályú focicsapatának meccsén járt-e már?

Gyerekkoromban még fociztam. A Bozsik-program keretében meccseken is részt vettem Mályi csapatában. Sajnos Bőcsött egy ilyen találkozómon úgy felrúgtak, amikor a kapura törtem, hogy édesapám akkor véget vetett a focistakarrieremnek. A futball is a térdekre veszélyes, tehát nekem ettől tartózkodnom kell, de játékos körülmények között élvezem a labdarúgást. Az egyetemen egyébként pont ebből a sportági tárgyból a legnehezebb a gyakorlat teljesítése.

Nagyon várja már a telet?

A tél itt van a nyárban, csak magasra kell felmenni, amit most nem tehetek sajnos…