Steelvent Ózd Rally

2019.08.23. 16:30

Steelvent Ózd Rally – Óriási csata várható az ózdi futamon

A különböző bajnoki osztályokban 140 egység vág neki a Steelvent Ózd Rallynak.

Marosréti Ervin

Velenczei Ádám (balról) és Zsíros Gábor dobogón akar végezni

A délutáni és a kora esti órákban az ózdi stadionban a prológgal elkezdődik a magyar ralibajnokság idei ötödik futama. A Steelvent Ózd Rally akár még az abszolút bajnoki cím szempontjából is döntő lehet, hiszen ezután már csak két versenyhétvége marad hátra a szezonból.

Új helyszínek

Az érdeklődés nagy, a mezőny pedig ismét remeknek mondható: az ORB, ORC bajnokságban és a Rally2-ben is közel hatvan, a Historic-sorozatban pedig majd húsz egység adta le nevezési szándékát – derült ki az Ózdon megtartott sajtótájékoztatón. Az eseményen az is kiderült, hogy egy esélyessel fogyatkozott a mezőny, hiszen a Balogh–Holczer kettős a futam előtti teszten összetörte az R5-ös Skoda Fabiát, így ők kénytelenek kihagyni a hétvégi száguldást. Ettől függetlenül az elején így is nagy csata árható, hiszen tizenegy R5-ös technikát vonultat fel az első osztály.

– Érdekes és szoros küzdelemre van kilátás – szögezte le Berényi Ákos, MNASZ rali-szakágvezető. – A hosszabb nyári szünet után már mindenki nagyon várta a folytatást. Nagyszerű aszfaltos pályákat talált a rendező, amelyek között vannak gyorsak és technikásak is. Változatos hétvége előtt állunk, amelynek a kimenetele megjósolhatatlan. Hazánk egyik legjobb szakasza, a ceredi is szerepel a menetrendben, amely vízválasztó lehet. Ugyanakkor annak is örülök, hogy egy tíz éve nem használt gyorsasági, a Hangony–Domaháza is belekerült a programba. Ez a hétvége egy egész régiónak szórakozási lehetőséget nyújt, hiszen három megyét érintünk, két város lesz a központunk, jó lehetőség arra, hogy minél több emberhez elvigyük a ralit.

Adamovits Márk, a Steelvent Ózd Rally főszervezője a futamot érintő települések konstruktív együttműködését emelte ki. Az önkormányzatok, a központi szerepet betöltő két város és a kisebb falvak is örömmel álltak a rendezvény mellé.

– Egyáltalán nem számít újdonságnak, hogy ebben a régióban nagyon szeretik az autósportot – tette hozzá Adamovits Márk. – Éppen ezért igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy mindenkit ki tudjunk szolgálni.


Szűkítenék a különbséget

Turán Frigyes és Bamaméri László az abszolút harmadik helyéről várja a versenyt.

– Örök igazság, hogy a technikai sportban bármi megtörténhet, mint ahogy korábban mi is és a riválisaink is éltünk át nehéz pillanatokat – mondta Turán Frigyes. – Alapvetően jó a csomag, amivel versenyzünk, minden futamon gyorsan autóztunk. A Ford és a Skoda között van különbség, ami az ózdi pályákon ide-oda is előnyt jelenthet. Föl kell kötnünk a gatyát, mert rendkívül gyors szakaszok várnak ránk. Kiélezett a bajnokság, a bajnoki cím és a dobogós helyezések sorsa is többesélyes. Tény, hogy Vinczéék most egy kicsit elléptek, de három futam még előttünk áll, ami sok változást hozhat. Természetesen nem adjuk fel, attól messze vagyunk, az utolsó pillanatig harcolni fogunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!