Steelvent Ózd Rally

2019.08.21. 18:00

Steelvent Ózd Rally – Közel kerülhetnek a bajnoki címhez

A pontversenyben vezető Vincze Ferenc, Bacigál Igor kettős a hazai versenyen növelné az előnyét.

Marosréti Ervin

Vincze Ferenc megvédné az elsőségét a Steelvent Ózd Rallyn

A hármas sikerszéria után a negyedik győzelem elmaradt. Vincze Ferenc és Bacigál Igor nem tudta befejezni a bajnokság egyetlen murvás versenyét, így Veszprémből pontok nélkül távoztak. Az Országos Rali Bajnokság idei listavezető egysége ettől természetesen egyáltalán nem esett kétségbe, hiszen a meglévő 33 pontos előnyük így is megfelelő alapot jelent a folytatásra. A szezon hajrája félig-meddig hazai körülmények között kezdődik Vincze Ferenc számára, hiszen a zárónapi versenyközpont alig harminc kilométerre található a lakóhelyétől. Ettől függetlenül a hétvégi programban így is vannak olyan szakaszok, amelyeken versenykörülmények között még egyáltalán nem ment.

Címvédőként otthon

– Nem kérdés, jó verseny lesz – szögezte le előre a bajnokaspiráns Vincze Ferenc. – Egy évvel ezelőtt sikerült megnyernünk ezt a versenyt, most is hasonló szándékkal érkezünk Ózdra és Salgótarjánba. A hangonyi és a mátrai gyorsokon még életemben nem mentem, a többi szakaszról viszont tudom, hogy vérbeli ralipályák. A királdi kör bármilyen irányban fantasztikus, Ceredről pedig szerintem egyik hazai ralis sem mondott még rosszat. Nem is lehet, mert szenzációs. Valóban túl vagyunk Veszprémen, ami nem a terveknek megfelelően alakult. Szerencsére egy futamot el kell dobni, mi ezt tervezzük mínuszolni. Valahogy azt a rendezvényt nem kedvelem, és ő se minket, ezért a jó eredmények is rendre elmaradnak. Talán jövőre sikerül vele megbarátkozni. Szerencse, hogy ezután volt némi szünet, így sokat gondolkodtunk, tiszta fejjel érkezünk a bajnokság követező állomására.

Bírni kell a terhet

Vincze Ferenc szerint a bajnokság jelenlegi állása megfelelő, de a viszonylag nagy előny némi terhet is rak rájuk. Akik szeretnének bajnokok lenni, azoknak ezt a súlyt nemcsak alkalomadtán, hanem folyamatosan el kell bírniuk. Egy biztos: ez újabb győzelemmel közel kerülhetnének az abszolút elsőséghez.

– Most még nem lehet megmondani, hogy a bajnoki cím szempontjából mennyire lesz döntő a Steelvent Ózd Ral­ly. – Elképzelhető, hogy nekünk egy dobogós helyezés sem lenne rossz, de ehhez a többiek ponttermését is látnunk kellene. Most még nincs itt az ideje a számolgatásnak, de augusztus 25-én az esti órákban talán már okosabbak leszünk. Vélhetően most még taktikázni is korai, ráadásul címvédőként érkezünk az északi régióba, a tavalyi elsőségünket pedig jó lenne idén megvédeni. Nehéz lesz, de nem lehetetlen, hiszen idén már három aszfaltos futamot is meg tudunk nyerni. Most még azt is nehéz eldönteni, hogy melyik lehet a vízválasztó gyorsasági. Tavaly Királdon alakultak ki nagyobb különbségek, Cereden viszont – ahol erre jobban számítottam – négyen is lejöttünk egy másodperces különbségen belül. Mindkét napnak van hosszú pályája, ami akár döntő lehet. Az biztos, hogy az elsőtől az utolsó percig maximumon kell pörögni. A csapatunk felkészült, az autónk rendben van, mi pedig már alig várjuk az újabb kihívást. Remélem, hogy Ózdon visszatér a Veszprém előtti formánk.


A Steelvent Ózd Rally programja

Augusztus 23. (péntek):

  • 07.30–14.00: Adminisztratív és technikai átvételek (Ózd, Tiszti Casino, Opel Ózd)
  • 17.00: Prológ (ózdi stadion)
  • Augusztus 24. (szombat):

  • 08.13: Királdi kör – Ózd/1 (GY1)
  • 08.56: Hangony – Domaháza/1 (GY2)
  • 09.14: Domaháza – Zabar/1 (GY3)
  • 11.47: Királdi kör – Ózd/2 (GY4)
  • 12.30: Hangony – Domaháza/2 (GY5)
  • 12.48: Domaháza – Zabar/2 (GY6)
  • 15.21: Királdi kör – Ózd/3 (GY7)
  • 16.04: Hangony – Domaháza/3 (GY8)
  • 16.22: Domaháza – Zabar/3 (GY9)
  • Augusztus 25. (vasárnap):

  • 09.03: Salgótarján – Vizslás/1 (GY10)
  • 09.56: Mátrakeresztes – Mátraszentimre/1 (GY11)
  • 11.29: Cered – Zagyvaróna/1 (GY12)
  • 12.57: Salgótarján – Vizslás/2 (GY13)
  • 13.50: Mátrakeresztes – Mátraszentimre/2 (GY14)
  • 15.23: Cered – Zagyvaróna/2 (GY15)
  • 16.03: Céldobogó, díjkiosztó, Salgótarján Fő tér
  •  

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!