2019.06.10. 19:37
Műfüves focipályával gazdagodott Négyes
Húszmilliós belügyminisztériumi támogatást kaptak a beruházáshoz.
Műfüves focipályát avattak a napokban Négyesen. Az ünnepségen Gálné Hegedűs Eszter polgármester elmondta, 2017-ben pályáztak a Belügyminisztériumhoz, s majdnem húszmillió forintot nyertek a megvalósításra, amiért köszönetet mondott Tállai András országgyűlési képviselőnek.
Testi-lelki fejlődés
Kifejtette, minden beruházás jelentős, ami a jövő nemzedéket szolgálja, a sport a testi-lelki fejlődést segíti. Kívánta, a helyiek élvezettel használják a létesítményt.
A pályán a labdarúgáson kívül teniszezésre, kosárlabdázásra, kézilabdázásra is lehetőség van.
További fejlesztések
Tállai András államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerint bár Négyesen 284-en laknak, de úgy ítélték meg, kell ilyen pálya a falunak, ahová el lehet jönni mozogni. A sport fontos az emberek életében, mert segít megőrizni az egészséget, ehhez pedig biztosítani kell a feltételeket. Mint mondta, Négyesen nem csak pálya épült, más fejlesztések is megvalósultak.
Az új műfüves pályát hatcsapatos tornával avatták föl, ezenkívül a mellette lévő játszótéren gyermeknapot is szerveztek játékokkal, előadásokkal, ebéddel.