Az olimpia is rányomja a bélyegét a filmes seregszemlére

A korábbi években a wifi és a koronavírus-járvány miatt bevezetett jegyrendszer okozta a legtöbb bosszúságot a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, idén egyikre se lehet panasz, soha ilyen gördülékenyen nem ment a jegyek foglalása, cseréje, és végre a wifi is felzárkózott a 21. század és a résztvevők igényeihez.  

Az olimpia közeledte és a nemzetközi helyzet a korábbinál is szorosabb biztonsági ellenőrzést hozott a Croisette-re, így a fesztiválpalotába való lassabb bejutás ad leginkább okot a méltatlankodásra, abban a pillanatban azonban, amikor lemennek a fények és elkezdődik a fesztivál szignálja, a tenger mélyéről a csillagok közé felmenő, vörös szőnyeggel borított lépcsősor, melynek utolsó lépcsőfokát az arany pálma koronázza, mindez oly lényegtelennek tűnik.

Ez jön a Kutyafog után 

A hivatalos versenyprogram idén is sok nagy névvel kecsegtet, mint például a görög származású Yorgos Lanthimos, akinek 2009-es Kutyafog című filmje nyerte meg az Un Certain Regard szekció fődíját, azóta pedig Cannes és Velence felváltva versenyeznek a fanyar humorú, bizarr filmjeiről elhíresült rendező kegyeiért, aki legutóbb a Magyarországon forgatott Szegény párák című filmjével zsebelt be négy arany szobrot az idei Oscar-gálán.  

Nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg Lanthimos legújabb, a Hivatalos Versenyprogramban debütáló alkotását, a Kinds of Kindnesst is. A három, látszólag egymáshoz nem kapcsolódó epizódból álló filmet a más-más karakterek bőrében visszaköszönő színészeken kívül egy fontos motívum köt össze, egy titokzatos ember halála. A markényi szereplőgárdában ott van a Kedvenc című filmjétől kezdve Lanthimos állandó kedvence, Emma Stone, aki az izgalmas szerepeken kívül a görög rendezőnek köszönheti második, a Szegény párák főszerepéért kapott Oscar-díját.

Filmnovellák egybefűzve 

A Kinds of Kindnessben láthatjuk még többek közt Willem Dafoe-t vagy Jesse Plemonst is. A film sokkal inkább Lanthimos korai alkotásaira hasonlít, mintsem a Kedvencre vagy a Szegény párákra, ami önmagában nem lenne baj, de a három epizód eléggé terjengős és egyenetlen színvonalú, helyenként, a maga bizarr módján rendkívül szórakoztató, az utolsó epizód azonban különösen hosszúnak és gyakorta érdektelennek tűnik, amit csak a végső csattanó ment meg, ami egyben össze is fűzi a különböző filmnovellákat. 

Váró Kata Anna