Vendégségben

2023.10.19. 13:00

Milyen volt a miskolci színház elmúlt 33 éve? Színiigazgatók beszélgetnek róla

A Műút folyóirat rendezvényeként Miskolci Nemzeti Színház 200! A „melegszívű munkásvárostól” az operafesztiválig címmel pódiumbeszélgetést rendeznek az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színház közelmúltbeli 33 évéről (1979-2012).

Boon.hu

A Miskolci Nemzeti Színház épülete

A Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szakmai rendezvényén a színház egykori igazgatói, művészeti vezetői idézik fel az irányításuk alatt álló kulturális intézmény működését, eredményeit, gondjait, sajátosságait. A rendezvényen részt vesz Csiszár Imre, aki 1979 és 1988 között volt a színház igazgatója, Hegyi Árpád Jutocsa, ő tíz éven át, 1992-2002-ig volt a színiigazgató, valamint Béres Attila, aki 2015 júniusától igazgatója a miskolci színháznak. A rendezvény október 26-án (jövő csütörtökön) lesz délután 4 órától a Miskolci Nemzeti Színházban, a Játékszínben.

A „Műút folyóirat projektje a Miskolci Nemzeti Színház bicentenáriuma alkalmából” szakmai program megvalósítását 2023. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Vendégek:
Csiszár Imre
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész

Hegyi Árpád Jutocsa
rendező, színházigazgató, egyetemi tanár

Házigazda:
Béres Attila
rendező, a MNSZ igazgatója

Moderátor:
Bazsányi Sándor
irodalomtörténész, kritikus, a Műút szerkesztője


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában