Kiderült, ki lett az Év Színésze

2023.06.30. 20:00

Kétszázadik, ünnepi évadára készül a Miskolci Nemzeti Színház - Fotókkal

Alig több mint másfél hónap múlva újra láthatja szeretett társulatát a miskolci közönség.

Detzky Anna

Fotó: Bujdos Tibor

Bezárták a Miskolci Nemzeti Színház 199. évadát 2023. június 30-án, ami azt jelenti, hogy egy rövid pihenő után elindul a 200. jubileumi évad a mai Magyarország területének első magyar nyelvű kőszínházában. 

A születésnapos színház népszerűségét mutatja a városban napjainkban is, hogy a közönség adományai segítségével tudott megszakítás nélkül játszani a társulat még az energiaválság ideje alatt is. Ezt a szeretetet fejezi ki a Borsod Online és az Észak-Magyarország napilap olvasói által közönségszavazás útján megválasztott Év Színésze-díj is, amelyet szintén átnyújtottak az évadzáró társulati ülésen.

A színjátszás örök érvényű

Non est mortale quod opto, azaz Nem halandó, amire vágyom

– ezzel a mottóval kezdte Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a 199. színházi évad évadzáró ülését. „Ez a székely Kálnoky grófi család jelmondata. Gróf Kálnoky Tibor mostanában azzal kerül be a hírekbe, hogy hozzá jár III. Károly angol király. Mivel jó viszonyban vagyunk, személyesen tőle kaptam ezt a mondatot, ami a 16. század óta szerepel minden tulajdonukon” – árulta el, majd átadta a szót Varga Andrea alpolgármesternek.

Hitet adtak a miskolciaknak

A társulat önfeláldozó munkájával ösztönözte a lakosságot, hogy tegyen meg mindent a színházáért.

„Ez a negyedik évadzáró, amikor itt lehetek. Egyre otthonosabb a hely, a tér és egyre barátságosabbak az arcok” – mondta köszöntőjében Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere, akinek Béres Attila színházigazgató megköszönte, hogy a legnehezebb gazdasági helyzetben is a Miskolci Nemzeti Színház mellett állt és harcolt érte. „Őszinte hálával szeretnék a miskolciak nevében köszönetet mondani a társulatnak azért az odaadó és önfeláldozó munkáért, amiért ezt a rendkívül nehéz évadot végigcsinálták és azért a hitért, amely átsugárzott ránk miskolciakra. Ez visszahozta azt az érzést, ami annak idején talán kétszáz évvel ezelőtt lehetett a helyieké, hogy nekünk kell ez a színház. Ezért tennie kell azoknak, akik a nézőtéren ülnek és tesz érte az a társulat, ami megérdemli a megbecsülésünket.”

A közönség tartotta nyitva

Rendhagyó módon állva, tapssal jutalmazták a miskolci közönséget azért, hogy segítették a színházat és a társulatot.

„Az idő repül, egy év is csak egy pillanatnak tűnik és végtelennek egy pillanat is. Végtelenül nehéz évadon vagyunk túl, de volt, amikor művészi és közösségi értelemben vett csodáknak voltunk tanúi. 2022. szeptemberében rögtön az évadkezdés után a világ legnehezebb döntését kellett meghoznunk. A meghirdetett évadot meg kellett változtatnunk és előadásokat el kellett halasztanunk, azért hogy nézőket tudjunk bevonzani. Utólag visszatekintve mind gazdaságilag, mind működés szempontjából ez egy nagyon helyes döntés volt. Csakhogy művészileg, emberileg ez nem biztos, hogy jó döntés volt, de most fölülírta a gazdaság az embert, de ezt a jövőben nem szeretném. Mivel mindeközben egyszer csak többszöröse lett az energia ára, döntenünk kellett, hogy azonkívül, hogy elhalasztunk előadásokat, hogy fogunk játszani. Néhány budapesti kivételével minden színház bezárt. Nekünk is ajánlották, hogy inkább zárjunk be, de ezt nem tehettük meg. Nem lehet úgy kezdeni a 200. születésnap kezdő évét, hogy zárva vagyunk. Nagyon büszke vagyok rá, hogy amikor a legnehezebb volt, Miskolc lakossága úgy fogott össze, hogy az példaértékű volt és így tudtuk kifizetni a januári gázköltséget. Ekkor értettem meg azt, hogy mit jelent az, hogy kétszáz éve a miskolciak azt mondták, hogy építsünk színházat. Kétszáz év múlva ugyanazt, ugyanúgy, ugyanolyan szenvedéllyel, empátiával és összefogással meg tudták csinálni és nyitva tartottak bennünket. Azonkívül, hogy jegyet vettek, adományokat is adtak azért, hogy a színház nyitva maradhasson és áprilistól visszatérhettünk a normális kerékvágásba. Megközelítőleg 320 előadást játszottunk az idén, körülbelül 110 ezer néző előtt, ami bár kevesebb előadás, mint a tavalyi, de arányaiban többen tekintették őket meg” – számolt be a színházigazgató.

Kiderült, ki lett a kedvenc

A Borsod Online és az Észak-Magyarország napilap olvasóközönsége idén egy sokak által kedvelt, elismert színművészt választott az Év Színészének.

Több mint egy évtizedes hagyomány, hogy az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online hírportál meghirdeti az Év Színésze-díjat. Az olvasóink szavazata alapján dől el, hogy kit választanak. Tehát ez nem szakmai elismerés, hanem a közönség szeretetének a kifejezője. 2023-ban az Év Színésze: Rózsa Krisztián lett

 – árulta el Hajdu Mariann, az Észak-Magyarország napilap és a Borsod Online szerkesztője, aki gratulált a színművésznek és átnyújtotta neki a díjat.

A Borsod Online és az Észak-Magyarország napilap olvasóközönsége idén Rózsa Krisztiánt választotta az Év Színészének. Fotó: Bujdos Tibor

A színházigazgató pedig kifejezte, hogy továbbra is szeretné, ha folytatódna a szerkesztőséggel az együttműködés, lehetőség szerint örökké.

Augusztusban születésnap

Végül Béres Attilától megtudtuk, hogy a nyár folyamán vendégszereplésre készül a társulat. A miniszter félrelép című előadás augusztus 18-án lesz látható Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon, szeptember elsején pedig a VIDOR Fesztiválon kacagtatják majd a közönséget. Augusztus 24-én nagyszabású ünnepséget rendez a teátrum a bicentenárium alkalmából. Egykori előadásplakátokból nyílik kiállítás, bemutatják Fedor Vilmos és Somorjai Lehel Színház a város tenyerén című könyvét a miskolci színház kétszáz éves történelméről, A tatárok Magyarországban díszelőadáson – épp ahogy 1823. augusztus 24-én – 17 órakor húzzák fel a függönyt, este pedig a társulat egykori és jelenlegi tagjai adnak ünnepi koncertet, majd Miskolc város polgáraival együtt elfújják a kétszáz gyertyát a színház születésnapi „tortáján” a Városház téren.

 

Díjazottak

 

A társulati ülés során kihirdették a társulati szavazás eredményeit.

 

Az évad színművésze Börcsök Olivér lett, a legjobb táncművész Harangozó Lili, a legjobb zenekari művész Váradi Zoltán, a legjobb énekkari művész pedig Zamatócky Florianna. A vezetőség által odaítélt Spiritus díjat idén Siba Noémi gazdasági asszisztens kapta. A Művészeti Tanács díjával Orehovszky Zsófia ügyelőt jutalmazták.

 

A színház az idei évadban is elindította saját online közönségszavazását, melynek során a nézők az évad kedvenc előadását, valamint kedvenc színművészét és színművésznőjét választották meg: az idei befutó A falu rossza előadás lett Mohácsi János rendezésében, a közönség pedig Börcsök Olivért és Mészöly Annát választotta kedvencének az idei évadban.

 

Dr. Losó József, a MIRELITE MIRSA HOLDING elnöke és családja már tíz éve a Miskolci Nemzeti Színház támogatói, akik évről évre díjjal jutalmaznak egy-egy színművészt azt általuk alapított díjjal. Idén Farkas Sándor színművész vehette át az elismerést, valamint rendhagyó módon egy előadást is jutalmaztak a díjjal, méghozzá a Szabó Máté rendezésében készült Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát.

 

Három Örökös tagot avatott idén a miskolci színház: Seres Ildikó színművésznőt, aki 1992 óta a Miskolci Nemzeti Színház tagja, Kincses Károly színművészt, aki 1999-től társulati tag, és Guzi Emese művészeti titkárt, aki 1981-től a miskolci színház tagja.

 

Az évad legjobb műszaki dolgozója címet Madzin Ágnes öltöztető tárvezető és Tóth Krisztián Tibor műszaki titkár nyerte el idén.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában