fesztivál

2021.07.14. 12:00

Színház mindenkinek, nyit a Déryné

Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programmal rendezik meg Sátoraljaújhelyen és környékén július 14-e és 18-a között a Déryné Fesztivált.

Balogh Csilla

Forrás: Déryné

Színházi előadásokkal, zenés estekkel, családi programokkal és interaktív játékokkal várja az érdeklődőket az első Déryné Fesztivál.

– Emberközeli, szerethető, családbarát kulturális rendezvénysorozatot álmodtunk meg, nívós programokkal – hangsúlyozta Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója.

Színvonalas színházi produkciók

A Déryné Társulat július 14-i nyitó előadása a magyar színjátszás, a vándorszínészet hőskorába repíti vissza a közönséget. Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című művét Vidnyánszky Attila rendezésében a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központban tekintheti meg a közönség, közölték a program szervezői. Másnap János vitéz világába csöppenhetnek a nézők. 15-én délután „A nagy János vitéz” rejtvény kilenc állomását járhatják végig a látogatók, akik a Déryné Társulat tagjaival is találkozhatnak a „Kaland Kertben”. Este pedig rendhagyó formában, egy órába tömörítve adja elő a társulat Petőfi halhatatlan klasszikusát a széphalmi múzeumkertben. 16-án Tóth Ede A falu rossza című színművének bonyodalmain mulathatnak a nézők a Völgyszínházban. Lesz itt minden: élő zene, szerelem, ármány, boroshordó, kés, pisztoly, zongora, ásó, kapa és nagyharang. 17-én ugyanitt lesz látható Herczeg Ferenc Kék róka című színdarabja, amely egy szerelmi ötszög feltérképezése révén izgalmas felfedezést ígér a szív titkaiba. Károlyfalván ugyanezen a napon Fabók Mancsi családi bábszínházát csodálhatják a látogatók. 16-án Karcsán, 17-én Pálházán, 18-án pedig Hollóházán a Csavar Színház Petőfi Sándor A helység kalapácsa című páratlan humorú, groteszk művével a városi komédiák hangulatába röpíti a nézőket.

Zenés estek és családi programok

Az Ungvári pincesor és a Borterasz ad otthont a KOHÓ Műhely interaktív játékának, Csernik Szende mesemondó produkciójának, a Bakator- és Fruzsikás-koncertnek, Beke István gitárestjének, valamint Andrea Vettoretti koncertjének.

A Fruzsikás-koncert az Ungvári pincesoron és a Borteraszon látható majd | Fotó: Déryné

A Zsólyomkai pincesoron 16-án Bakos-Kiss Gábor önálló estjén Frank Sinatra életének küzdelmeit tárja a közönség elé. 17-én Cseh Tamás dalait hallhatják az érdeklődők Átlátszó víz legyen címmel Joós Tamás szerkesztésében és előadásában. A műsorban fellép még Hegyi Norbert.

A fesztivált július 18-án este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok vissz­hangja című előadása zárja. A lendületes és sokszínű folklór­válogatásban az együttes a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatja be. Ezt követően táncházban szórakozhatnak az érdeklődők.

Nagyszerű lehetőség

Halász János országgyűlési képviselő, a Déryné Fesztivál fővédnöke szerint a rendezvénysorozat nagyszerű lehetőség arra, hogy még többen láthassanak minőségi színházi előadásokat, miközben a sokszínű programkínálat az egész család számára kikapcsolódást nyújt.

További információk a fesztivál weboldalán érhetőek el.

(A borítóképen: A Frankie produkció a Zsólyomkai pincesoron látható majd)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában