Tánc

2019.05.10. 21:30

Újra a színpadon, 13 év után

Egykori fontos és híres táncszínházi előadását újítja fel a Miskolci Balett.

Kozma Attila

Fotó: Ádám János

Éppen csak túl van legutóbbi bemutatóján, a Szentivánéji álom táncszínházi változatán a Miskolci Balett, most egy régi koreográfiájukat is előveszik. A Negyedet május 10-én pénteken láthatja a miskolci közönség a Játékszínben 19 órától.

Újra és újra

A függöny mögött című blogjában Méder Noémi, a miskolci színház sajtószóvivője beszámolt a próbákról, és megszólaltatta Kozma Attilát, a Miskolci Balett alapító vezetőjét, aki arról beszél: a barátságról és annak küzdelmeiről szól a Negyed. Négy különböző típusú, karakterű, származású ember története ez: hogyan küzdi be magát az idegen egy már összeszokott közösségbe?

– Halványulnak az ősi értékek: a barátság, tisztelet, tisztesség. Ezért is tartom fontosnak, hogy újból és újból beszéljek erről a témáról – idézi a blog Kozma Attilát.

A Negyedet ezúttal Dávid Patrik, Dragos Dániel, Bolla Dániel és Guido Di Vona táncolják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában