Anno

2024.03.15. 17:00

Czakó Juliannát megtalálták a szerepálmai

Miről írt 10 éve az Észak-Magyarország? A megyei napilap 2014. március 18-án közölte Hajdu Mariann interjúját a színésszel, aki egy évadon belül eljátszhatta Elizát a My Fair lady-ből és Nyinát a Sirályból.

Boon.hu

Czakó Julianna a tíz évvel ezelőtti My Fair Lady-előadásban, Elizaként

Fotó: Bujdos Tibor

Két szerepálma is elérte Czakó Juilannát – vezette fel a beszélgetést az újságíró. Először Eliza Doolittle került szóba, a Béres Attila rendezte My Fair Lady-előadásból és az, hogyan szeretik a nézők a miskolci alakítást. 

– Ez az a szerep, ami után az utcán megállítanak és gratulálnak. Nagy feladat az, hogy kézben tarts egy előadást úgy, hogy közben rajtad kívül majdnem száz ember áll a színpadon. Nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz, vagy hogy „spórolj” egyébként sem, de a My Fair Lady esetében nagyobb a felelősség. Ráadásul, szinte mindenki látta a filmet Audrey Hepburnnel, így a néző akaratlanul is összehasonlít. Én eddig csak pozitív visszajelzést kaptam, és volt már, hogy azt mondták, még jobb is, mint a film. Ilyenkor nagyon lehet ám örülni – felelte a művész.

Eliza és Nyina szerepének összehasonlítására is vállalkozott Czakó Julianna. Íme:

– Míg Eliza stabil lábakon áll, Nyina mindig más és más. De maga az előadás stílusa is olyan, hogy mindig akkor kell megtörténnie, mert különben nem érvényes. Rusznyák Gábor rendezőnek egyszer kifakadtam egy próbán, hogy nagyon fáradt vagyok. Ő mondta, akkor, ezt a fáradtságot kell belejátszanod. Ha kipihent vagyok, akkor kipihentséggel kell játszani. Valahol önmagam vagyok, de iszonyatosan a szerepemen belül kell maradnom. Furcsa állapot – vallotta be a kérdezett, aki a fővárosba szerződéséig kedvelt és népszerű tagja volt a Miskolci Nemzeti Színház társulatának.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában