Ötezer méteren a legendák hegyén (fotókkal)

A Deszkatemplom Fiatal Felnőttek Körének pártoló tagja, Kamenyiczki Csaba hegymászó és magashegyi túravezető, aki a közösségnek tartott beszámolót augusztusi expedíciójáról és a mászáshoz kapcsolódó Isten-élményeiről. Élete eddigi legnagyobb teljesítménye, hogy első négyezrese, az olaszországi Gran Paradiso után öt évvel, társaival megmászta az 5054 méteres, grúz Kazbeket is a Kaukázusban.

- Nagyon szerettem volna eljutni ötezres csúcsra, de ehhez más kontinensre kellett mennem. A Kazbek azért vonzott, mert még nem érintette meg a tömegturizmus, és elérhető távolságban van. Egy gyönyörű misztikus hegyóriás, amit a legendák hegyének tartanak a helyiek. Az ókori görög hagyomány szerint Zeusz a Kaukázusban láncolta ki büntetésből Prométheuszt, amiért az embereknek ajándékozta az istenek tüzét. Azt nem lehet tudni pontosan, hogy melyik hegyre, de az Elbruszt, a Skarát és a Kazbeket is szokták ebből a szempontból emlegetni – kezdte beszámolóját Csaba. - Rengeteget készültem erre az útra és könyörögtem érte Istenhez. Sokat kondiztam edzőteremben, két-két és fél órás lábedzéseim voltak. Teljesen megkeményedett a vádlim, csak azért nem látszik rajtam, mert vékony alkat vagyok. Félmaratont futottam két naponta szórakozásból a nyári melegben. Amikor útnak indultam, nagyon erős voltam. Ennek köszönhető, hogy úgy értem vissza a csúcsnapról, hogy több órányi mászásra elég erőm maradt még.

Szerencsét hozó ló

A tíznapos expedíció némi izgalommal indult, mert nem érkeztek meg a poggyászok.

- A magas hegyekben júniustól szeptember végéig tart a mászószezon, és ezzel még a repülőjáratot is össze kellett kombinálnunk. Ezért az expedíciót 2023. augusztus 2-től 13-ig szerveztük meg, amiből kétszer fél nap volt a repülőút. Az expedícióra előzetesen mindenkinek kvalifikálnia kellett magát, ami több magashegyi teljesítménytúrát foglalt magában. A népes magyar-grúz csapatból négyen másztunk fel a csúcsra. A poggyászunk Isztambulban maradt, mert csak rövid idő volt az átszállásra. Aztán szerencsére utánunk küldték. Ha van valami nagyon személyes a csomagban, például egy betört bakancs, akkor azt nehéz pótolni. Éppen ezért a bakancsomat a kézi poggyászomba tettem. A csomagjainkat hét ló szállította egészen az alaptáborig. Ott úgy tartják, hogy a fehér ló szerencsét hoz, ezért elöl három fehér, utánuk négy barna ló ment. Mivel a Kazbek nagy részét gleccser borítja, ezért a lovak még hágóvasat is kaptak a patájukra – mesélte az utazó.

Veszélyek a gleccseren

Gleccsernek a legalább 40-50 méter vastag jégtakarót hívjuk, ami gyakran vándorol és hasadékokkal szabdalt – tudtuk meg.

- A Kazbek déli gleccsere a Gergeti, az északi nagy gleccsere pedig a Devdoraki, amelynek vastagsága 500-600 méter jég is lehet, de ezeken kívül több kisebb gleccser is van még a hegyen. Ha valaki egy több tíz méter mély gleccserhasadékba beleszakad, a jéggel érintkezve sokkal hamarabb kihűl és megfagy, mint, hogy ki tudna onnan kecmeregni. A gleccser hasadékai néha kinyílnak, máskor pedig összezáródnak, mint egy virág. A felszíni változásoknak köszönhetően ezeket gyakran porhó takarja be, amikor pedig melegszik az idő, akkor újra láthatóvá válnak. Ilyen terepen már a felszerelés része a hágóvas és a jégcsákány is. Ha nem túl meredek az útvonal, akkor kicsúszásnál a másikat testtel biztosítva meg lehet fogni, de a magasabb részeken csak rövid kötéltávolsággal szabad biztosítani. A kicsúszásnak speciális technikája van a gleccseren, amit előre gyakorolni kell kisebb lejtőkön – hangsúlyozta a hegymászó.

Katonai felügyelet

Már a Kazbek környezete is okozott némi meglepetést.

- A közel 1800 méteren fekvő Sztepancminda kisváros volt az első állomásunk, ahol az első napon kipihentük a repülőutat. Ez egy nagyon szép, természetközeli város, mindössze ezerötszáz fő lakossal, ahol még tehéncsordákkal, malacokkal és kaukázusi juhászkutyákkal is lehet találkozni. Különösen a külvárosban akkora területek vannak a házak között, hogy a legelők is elférnek. Egyedül a főutca és környéke zsúfolt a turizmus miatt. Érdekesség, hogy sehol sincs közlekedési lámpa és zebra. Viszont az autósok annyira óvatosak, hogy egyáltalán nincsenek veszélyhelyzetek. A kisváros után az első állomásunk a Gergeti Szentháromság-kolostor volt. Ez egy mozgalmas történelmi vidék. Itt a grúz kolostorvidéken őrizték korábban a királyi kincseket és itt haladt el a grúz hadiút. A Kazbek, Európa és Ázsia határa. Tőle észak-nyugatra található az Elbrusz az orosz föderáció területén, ami Európa legmagasabb pontja, 5642 méter. Tehát nem a francia Mont Blanc a legmagasabb európai csúcs, a maga 4809 méterével. Az valójában csak Nyugat-Európa legmagasabb csúcsa és ma már így is tartják számon. A Kazbek egyik oldalán van a grúz Kazbeki régió, a másik oldalán Dél-Oszétia egy orosz bábállam, Oszétia és kicsit messzebb Ingushetia és Csecsenföld. Gleccsereit katonailag is figyelik. Vannak a térképeken nem szereplő objektumok, jellemzően orosz katonai bázisok. A Gergeti alatt egy kicsivel található egy orosz katonai ellenőrző pont, ahol nagyon udvariasan minket is igazoltattak – osztotta meg.

Oxigénpalack nélkül

A csapat körülbelül kétezer méteren kezdte meg az akklimatizációját.

- A túránk havasi rétek mellett indult a kolostor fölötti részről, ami még kiránduló jellegű terep volt, de már itt is 2200 méter környékén járunk. Idáig föl lehetett jutni terepjárókkal. A havasi legelőket különösen kedvelem, mert nagyon egészséges és természetes ökoszisztémával rendelkeznek. A következő állomásunk 3014 méteren az Alti-menedékház volt, ahol még sok, főleg orosz turistával lehetett találkozni. A miénkhez hasonló komoly túrák előtt legalább két napot háromezer méter magasságban szoktak tölteni a hegymászók, hogy akklimatizálódjanak, de nálunk ez másképpen alakult. Az oxigénhiány egyénfüggően más-más tüneteket vált ki. Nekem a szervezetem a magashegyi klímát viszonylag jól tolerálja. A legsúlyosabb tünetem az, hogy háromezer méter körül már nagyon mélyen alszom és borzasztó tompa vagyok este a vacsora után. Viszont van, akinél komolyabb fejfájás is előfordul. Emiatt a túra előtt jó elmenni egy vérvizsgálatra. Az oxigénhiány legnagyobb veszélye, hogy az ember nem veszi észre, hogy lelassul és megváltozik a tudatállapota. Akár euforikus állapotba is kerülhet. Ezért szükséges általában egy lenti összekötő, hogy ne a magasabb régiókban hozzanak életbevágó döntéseket a hegymászók. Emellett az ujjak elkezdhetnek sárgulni, meg barnulni. Ez a hypoxia, az enyhe oxigénhiány következménye. Jó akklimatizáció esetén azonban a vér hemoglobin szintje meg tud emelkedni annyira, hogy valamelyest kipótolja a ritka levegőt. Így a közepes expedíciókon, mint, amilyen a miénk is volt, még nem szoktak oxigénpalackot használni. Egyébként tévhit, hogy minden hegymászónak kötelező fiatalon meghalnia. Láttam a Kaukázusban és Tirolban is nagyon jó egészségi állapotban lévő nagypapa korú embereket. A Föld leghosszabb életű aggastyánjai is gyakran a magashegyi régiókban élnek a kaukázusi népeknél, az Andokban, vagy a Himalájában Tibet vidékén – emelte ki Kamenyiczki Csaba.

Zord körülmények

A kemény mínuszok és a velőig hatoló szél ellen is fel kellett készülniük.

- A déli-gleccser aljától, a Gergetitől, a Betlemi menedékháztól, 3560 métertől folytatódott az utunk. Innen nem messze volt az alaptáborunk a sátrainkkal 3700 méteren. Felváltva aludtunk házban és sátorban. A mászóknak a menedékházban lyukakat vájtak alvóhelynek és egy nagy rozsdás vaskályhát üzemeltek be, ami elvileg fűtött. Mégis hasznos volt a legalább mínusz 10 fokig melegítő hálózsák. Mellettünk egy minikolostor terült el megerősített falú sátorból 4200 méteren. Akklimatizációnk részeként ide felmentünk, majd vissza az alaptáborba. Az oxigénhiány mellett a másik óriási veszély a fagyás. Rajtam alul, a lábamon három-négy réteg, felül viszont hét réteg ruha volt. 0 és mínusz 20 fok között szokott lenni a hőmérséklet. A csúcson szerintem mínusz 10 fok körüli lehetett széllel. A hegyóriásokra nagyon jellemző a szél. 20-30 kilométer per órás szél az nagyon kemény, de egy 60 kilométer per órás már embertelen és ilyenek is előfordulnak ebben a régióban. Még a mentőhelikopter sem száll fel ilyen időben. A hegyen óriási érintetlen területek találhatóak. Ezért viseltünk rikító színű ruhákat és a sátraink is ezért voltak sárgák, mert ezekben találják meg legjobban a mászókat szükség esetén a mentők és egymást is jobban láttuk így – magyarázta az előadó.

Isten áldásával

Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy a négy legerősebb hegymászó feljusson a csúcsra.

- A csúcstámadás előtt lefeküdtünk este 8-kor, de nem tudtam aludni az izgalom miatt. Kimentem a csillagos ég alá. Éjjel gyönyörűen fényesek a csillagok és nagyon messzire el lehet látni. Ahogy rácsodálkoztam a teremtés szépségére, úgy éreztem, hogy ezáltal Isten azt üzente nekem, hogy nem hagy magamra azok után, hogy annyit imádkoztam ezért az útért. Átéltem, hogy a Teremtő hatalmas, de mégis személyesen törődik velem. Ettől megnyugodtam, hiszen én már, amit tudtam, megtettem és a többi rajta múlik és az Ő dicsőségére történik. Éjjel kettőkor aztán összeszereltük a fejlámpákat és elindultunk felfelé a gleccseren. A csúcstámadás egy teljes napot vett igénybe és 1400 méter szintkülönbséget tettünk meg. A Kazbek csúcsán semmi nincs, még egy kereszt sem, teljesen érintetlen. Igazi körpanorámás csúcs a „felhőhatár” fölött és végtelen jég, mivel csak a pehelyfelhők mennek ötezer méter fölé. Egyszerre értünk föl egy másik csapattal, augusztus 7-én, fél tízkor. Körülbelül egy óra volt a csúcsra és ebből 20 percig verőfényes napütésben lehetett részünk. Tovább nem szabadott maradni, mert az veszélyes. Az egyik imaszándékom az volt, hogy érjünk fel épségben és vissza. A másik pedig, hogy lássunk is valamit. Az időjárás változott, néha befelhősödött, de főleg hajnalban általában kitisztult az idő. A magas hegyeknél nagyon gyakori, hogy a tetejüket felhő borítja. Olyan mintha füstölnének, de valójában a felszálló légáramlatokból mindig pára képződik. Mintha a hegy maga termelné a felhőt saját magának. Szerettem volna jó csúcsvideót készíteni. Minden vágyam megvalósult, ez is – árulta el közösségünk tagja.

Irány a Kárpátok

A sikeres hegymászó tervei között szerepel, hogy mint magashegyi túravezető saját túrákat is szervez majd.

- Augusztus 10-én értünk vissza Sztepancmindára, ahonnan Tbiliszibe utaztunk tovább és a gleccserekről leértünk a szubtrópusokra. Tbiliszit fülledt sikátorok tarkítják, amelyek nagyon tetszenek nekem és tipikus keleti bazárok kényelmes fotelekkel és pálmafákkal. Rengeteg a fiatal, kimentünk szórakozni és megállapítottuk, hogy az éjszakai élet is kulturált. A grúzok vendégszeretőek és nem nagyon akartak minket lehúzni. Sehol nem éreztem magam veszélyben. Most, hogy visszatértem, még fel kell dolgoznom az élményeket. Egyelőre nem tervezem, hogy jövőre egy hatezres csúcsot is meghódítok, hanem kisebb kárpáti túrákat szeretnék csinálni. A képanyag egy részét pedig egy túraoldalra fogom feltölteni – zárta.