Mezőkövesd

2023.09.25. 14:30

Siker a közfoglalkoztatási kiállításon

A mezőkövesdi stand lett a legszebb a VII. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron.

Fotó: Ádám János

Szeptember 14-15. között, immár hetedik alkalommal rendezték meg a vármegyei közfoglalkoztatási kiállítás és vásárt Miskolcon, ahol vármegyénk valamennyi járása, tájegysége képviseltette magát. A miskolci rendezvényen több mint ötven meghívott település mutatkozott be, köztük Mezőkövesd is. A település idén már hetedszer állított ki a vármegyei mustrán. Mezőkövesd Város Önkormányzata jelenleg hét főt alkalmaz a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási program keretében: a résztvevők matyó viseleteket, matyó mintával díszített ruhadarabokat, lakástextileket, kiegészítőket készítenek. A vármegyei kiállításon ezekből a munkákból vittek ízelítőt, például férfi, női, és gyermek matyó viseletet, nyakkendőket, ékszereket, táskákat, asztalterítőket, festett fa tárgyakat mutattak be a mezőkövesdi standon. A közönség és a szakmai zsűri értékelése alapján díjazták a résztvevő kiállítókat. Ebben az évben az első helyet Mezőkövesd nyerte el, ezzel a kiállítás legszebb standja lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában