Avatás

2023.09.20. 14:53

Emléktáblát kapott a Vasas

Kiállítás-megnyitóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak szerdán a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban.

Soós Péter

Fotó: Bujdos Tibor

A ma már szerszámgép-áruházként működő intézmény háromnapos rendezvény-sorozattal ünnepli az eseményt. Kocsák Gábor, a Phobex Kft. tulajdonosa elmondta, először egy Hofi-előadáson járt az intézményben, de aztán rendszeres látogatója lett az ottani műsoroknak.

„Öt éve vettük birtokba az épületet. Különleges helye volt ez a kultúrának mindig is, de rossz állapotban vettük át az építményt. Amit tudtunk, hasznosítottunk, például az ülések huzata a moziból származik. A Herman Ottó Múzeumnak is sokat köszönhetünk. Azért fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy emléktáblát állítsunk és fotókat tegyünk ki a falra, mert méltó emléket szerettünk volna állítani a múltnak” – sorolta a tulajdonos.

Furdi Zsóka, aki sokáig volt a Vasas műsorszervezője, kiemelte a fotósok páratlan munkáját, melyet nagy gyűjtőmunka előzött meg.„Sok épület megszűnik, de nem hagyhattuk, hogy a Vasassal ez történjen, mivel hatalmas megbecsülésnek örvend. Szívügyem ez a hely, emlékszem, mikor anno alig akart elfogadni a Hofi, majd egyszer már együtt boroztunk itt. Ha kiejtették az intézmény vagy akár a város nevét, mindenki tudta, hogy miről van szó” – mondta Furdi Zsóka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában