Kánikula

2023.07.15. 10:44

Továbbra is érvényben van a vörös kód Miskolcon is

Harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján.

Jólesik elhaladni a párakapuk alatt

Fotó: MW

Ebben az időszakban a szociális intézmények számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.

Miskolcon továbbra is működnek az Otthon téren, a Centrum áruháznál, a Szent István téren, a Mátyás király utcai óvodánál, illetve az Árpád utcán már korábban felállított párakapuk, továbbá, meghosszabbított nyitvatartással, este 8-ig várja a hűsölni vágyókat a Selyemréti strandfürdő és a miskolctapolcai strand, a MIVÍZ Kft. munkatársai pedig ivóvizet osztanak szombattól, délelőtt 10 és délután 4 óra között a Centrum áruháznál, a Villanyrendőrnél és az Újgyőri főtéren.

Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri, vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. A nagy melegben fokozottan ügyelni kell a folyadékbevitelre, ezen kívül 11 és 15 óra között érdemes árnyékban tartózkodni.

A szakemberek szerint kánikulában futni, kerékpározni csak a reggeli vagy az esti órákban ajánlott. Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intik, rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Akik a szabadságukat vízparton töltik, a déli órákban kerüljék a napozást, hűtsék le magukat, mielőtt a vízbe mennének, és semmiképpen ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában