Évgyűrűk

2023.03.24. 09:00

Új irodába költözött be az egyik legnagyobb vármegyei nyugdíjasszervezet

Szeptember óta a Park utcában fogadja ügyfeleit a NYÉSZ.

DA

Így rendezték be a NYÉSZ új székhelyét

Fotó: ÉM

A járványhelyzet és az energiaválság okozta nehézségek vezettek oda, hogy Miskolcon a Kazinczy utcából új székhelyre költözött az egyik legnagyobb vármegyei nyugdíjasszervezet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (NYÉSZ). A szövetség érdekvédelmi tevékenységének egyik fontos része a két heti rendszerességű, keddi és csütörtöki 9 és 12 óra közötti fogadóóra, amelyhez szükségük volt egy irodahelyiségre. A Park utca 3. szám alatt, a földszinten olyan multifunkcionális helyiséget tudtak bérelni, ahol alkalom­adtán akár rendezvényeket is lehet szervezni. 

– Még Teszárovics Miklós, a NYÉSZ előző elnökének tevékenysége idején pályázott a szövetség felújításra, de mivel civil szervezet vagyunk, és sosem volt saját tulajdonú irodánk, ezért nem tudtunk nyerni. A pandémia kapcsán már a megfelelő önrészünk is hiányzott ehhez – osztotta meg Lukács-Pete Mária, a NYÉSZ jelenlegi elnöke. – A nyitás után leginkább arra koncentráltunk, hogy megerősítsük a személyes kapcsolatokat, és új tagszervezeteket toborozzunk. Már előző irodánkat is a Miskolc Holding Zrt.-től béreltük, és a beszámolási kötelezettség idején jeleztem feléjük, hogy mivel felújításra nincs keretünk, így szívesen elköltöznénk. 

Sok segítséget kaptak 

Önkéntes segítséggel, illetve jelképes összegekért tudták lebonyolítani a költözést. 

– A Holding három helyet ajánlott fel, amelyeket megnéztünk a vezetőséggel. A kiválasztás során fontos szempont volt, hogy szép környezetben és könnyen megközelíthető helyen legyen az iroda. Ez itt megvalósult, hiszen közel van a buszmegálló, és a Búza térről közvetlen járat közlekedik. Ugyanakkor biztonságos hely, rács van az ablakon. Új központunk a Miskolci Szakképzési Centrum segítségével augusztusban tisztasági festést kapott. Majd egy fuvarozó kedvezményesen gondoskodott a bútorok átszállításáról is. Így ősszel be tudtunk költözni a 73 négyzetméteres helyiségbe. Ez magában foglal egy nagy termet előtérrel, konyhát, mosdót és pincét. Az új helyünkkel kapcsolatban vezetőségünk körében nagy volt a lelkesedés. Saját magunk varrtuk a függönyöket, és tagjaink mozgósították az ismeretségi körüket. Lett, aki segített lyukat fúrni a falba vagy szögeket beverni. A társasház lakóközössége is befogadott bennünket. Legutóbb tagszervezetünk a Miskolci Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub köszöntötte itt legidősebb tagját. Jelenleg pedig a költészet napjára készülünk, amely a Petőfi 200 programsorozaton belül fut. Ezen keresztül kapcsolódunk a Nyugdíjasok Országos Szövetségének felmenő rendszerű Országos Versmondó Versenyéhez, amelynek témája idén Petőfi szerelmi és „szeretetköltészete” lesz. Utóbbi magában foglalja a hazafias és tájverseket is. A vármegyei vers- és prózamondó elődöntőt 2023. április 11-én 10 órától a miskolci városháza dísztermében szeretnénk tartani, az országos döntő pedig szeptemberben Nyíregyházán lesz – számolt be az elnök. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában