Hálát adtak érte

2023.02.17. 19:08

Ötéves lett a Kórházkápolna

A jubileumi ünnepségen megáldották a kápolnában elhelyezett Szent Ferenc festményt.

DA

Fotó: Ádám János

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórházának kápolnájában hálaadó ünnepséget tartottak a Kórházkápolna ötéves fennállása alkalmából 2023. február 17-én délután. A szertartást Papp András görögkatolikus esperes, Barna Sándor református püspökhelyettes, főjegyző és Molnár Attila kórházpap, a Mindszenti Plébánia káplánja vezette le. 

Az évforduló apropójából adományozta Molnár András festőművész Szent Ferencet ábrázoló festményét a kórházlelkészségnek, amelyet Molnár Attila kórházpap áldott meg.

Az ünnepélyes alkalmon megjelent dr. Szabó Miklós, a megyei kórház orvosigazgató-helyettese, a Semmelweis Tagkórház vezetője és Barna Zsolt, a megyei kórház ápolási igazgató-helyettese, a Regionális Szűrőközpont vezetője, valamint Molnár Haraszti-Refka Mónika a festő felesége és menedzsere.

„Kérdezhetné bárki, hogy miért ünneplünk egy ötéves kápolnai évfordulót. Azért, mert amikor átadták a kápolnát, még nem tudtuk, hogy néhány év múlva járványkórházzá alakul a Semmelweis Tagkórház és a pasztorációnak ez lesz a központja. Most azért vagyunk itt, hogy hálát adjunk ezért az öt évért” – mondta Kónya Ákos református kórházlelkész.

Újjászületett a szentély

A kórházkápolna és a lelkigondozói szolgálat történetét foglalta még össze a református kórházlelkész A 100 éves a miskolci Semmelweis (Erzsébet) Kórház című jubileumi évkönyv alapján.

Kádár Zoltán kezdte el a kórházmissziós szolgálatot, ő Felvidékről menekült református lelkész volt. 1945 és 1955 között indult el újra a kórházmisszió a II. világháború után. A régi Belgyógyászat épületében volt egy imaterem, ahová a Farkas Jenő utca felől is volt bejárás. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a környéken lakók is eljárjanak istentiszteletre. A római katolikus hívek külön imatermet kaptam emellett” – idézte fel Kónya Ákos. „Felmerült egy önálló református gyülekezet létrehozása a kórház területének északi oldalán a Bottyán János utca 1. szám alatti telken. 1949. október 30-án lették a templom alapkövét. Az altemplom felépült és 1950-től 1952-ig itt tartották az istentiszteleteket. Azonban 1952. szeptember 4-én megkezdték ennek bontását, mert úgy szólt a felsőbb utasítás, hogy a területen rendelőintézetet alakítanak ki. A református gyülekezet ennek hatására a Dankó Pista utca 56. szám alatti imaházba költözött. Oda kerültek azok a bútorzatok, amelyek eredetileg az altemplomban voltak. Az 1990-es években indult újra az istentisztelet a jelenlegi Kórházkápolnában, ami az 1930-as években halottasház volt. Az istentiszteleteken kívül napközis gyerektáboroztatás is folyt itt. Aztán 2006 után beköltözött az épületbe a vasgyári kórházból a Patológiai Osztály. 2016-ban Tiba Sándor tagkórházigazgató kezdeményezte a kórházkápolna visszaalakítását, ezúttal ökumenikus kápolnává a négy történelmi keresztény felekezet együttműködésével. 2018. feburár 27-én adták át ezt a helyiséget. A berendezését adományban kaptuk.” 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában