Szeretet sportáguk ügye

2023.02.14. 10:00

Az elnök és a múzeum, a béke és a szorgalom

Szalay Ferenc a sportból jött és egyetlen pillanatra sem felejtette el, honnan indult.

KT

Szalay Ferenc a DVTK arénájában

Fotó: Bujdos Tibor

KTA múlt héten szűkebb pátriánkban csúcsra járatta magát a magyar női kosárlabda válogatott, amely két Európa-bajnoki selejtezőt játszott a DVTK arénájában, ahol kiharcolta továbbjutását.

Huszonegyről százra

Valamilyen ügyet első emberként szolgálni általában nehéz feladat. Szalay Ferenc nem azért lett a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, mert képviselőként bekerült a parlamentbe, vagy Szolnokon a város polgármesterének választották. Természetesen nem „hátráltatták” a tisztségei, a műfaj tagsága azonban esetében azt díjazta, hogy játékos volt, majd edző lett, ezek pedig vastagon hozzájárultak ahhoz, hogy ikszet tegyenek a neve mellé.

A kormányos a DVTK csapatának ürügyén gyakran jár Miskolcra és teljesen természetes, hogy a címeres mérkőzéseken is megjelent.

– Amikor elnök lettem, a hazai kosárlabda huszonegyezer igazolt sportolót mutatott fel, most százezernél tartunk – hangsúlyozta arra a kérdésünkre, hogy a tavaszi tisztújító közgyűlésen ismét felteszi-e a kezét, majd így folytatta: – Van önálló székházunk és múzeumunk, bajnokságaink jól funkcionálnak, a különböző korosztályú nemzeti csapataink versenyképesek, komoly eredményeket érnek el. Szövetségünk példát mutatott arról, hogy miként lehet békében és szorgalommal sikeresen tevékenykedni, előmozdítani szeretett sportágunk ügyét.

A „vita” ezzel eldőlt: Szalay Ferenc ismét indul és aligha fog ellenszavazatokat kapni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában