A miskolci Bősz Kata, avagy Borsod Rózsája

Szathmáry Király és Vay. Miskolc városának főnemesi családjai közé tartoztak évszázadokon át, bár az utóbbi ezer szálon kötődött Alsózsolcához is. A XIX. század közepén egy viharos házasság útján közeli rokonságba is kerültek - egy ideig.

Annyit megjegyzésként a történet előtt, hogy a könyv szerkesztője - Vitkolczi Ildikó - azt mondta, ez volt az első olyan írásom az elmúlt négyévi közös munkánk során, amitől égnek állt a haja.

Igaza van, a történet tényleg kissé bulváros és kilóg a sorból. Számomra azonban kedves, így végül benne maradt a kéziratban.

Vay József már régóta "kerülgette" Szathmáry Király Zsuzsikát - Vay Sándor krónikás szerint. Akkor fordult komolyra a dolog, amikor egyszer Ferdinánd főherceg Miskolcon utazott át, de megjelent előtte egy bálon a Korona szállóban. Éppen Zsuzsikát vitte volna táncba, amikor Józsi ott termett, és elvitte a leányt a meglepett fenség elől.

Komoly probléma is lehetett volna a dologból, azonban mindenki tudta - Ferdinánd is -, hogy Vay Ábrahám gyermekéről van szó. A Vay család az északi országrész nagy részét birtokolta, nagy befolyása volt, ezért nem került sor semmiféle felelősségre vonásra az eset után.

A botrányos estét követően nem sokkal a Sötétkapu mellett összefutott a két renitens gyermek apja - ugyanis, ha még nem mondtam volna, Zsuzsika sem ment a szomszédba egy kis botrányért -, Szathmáry Király József és Vay Ábrahám. Ráadásul szomszédok voltak ők, így a birtokokat egyesíthették volna egy házasság által. Legalábbis Szathmáry Király József ezt vetette fel Vay Ábrahámnak.

Vay Ábrahám így szólt a házassági ajánlatra:

,,- Én nem vagyok a jónak elrontója. Nincs is semmi kifogásom Zsuzsanna hugomasszony ellen, de.... De hát bolond az én Józsi fiam, Domine Spectabilis...
Szatmáry erre a lehető legközelebb hajolt Vayhoz és ezt suttogta a fülébe:

,,- Híszen épen annak az okáért. Mert bolond ám az én Zsuzsi lányom is szörnyű módon. Ezt a kettőt épen csak egymásnak teremtette a fölséges Uristen."

(Pesti Hírlap - 1906. január 7., 33.)

Meg is ülték a lakodalmat, olyat, mint a mesékben. Hétországra szólót. Azonban már a mézeshetek alkalmával is voltak összetűzések az ifjú házasok között, ami azért nem jelentett sok jót. Általában Zsuzsika volt a harsány, Józsi pedig engedett a harcias feleségének.

A krónika megőrizte híres ,,nászutazásukat" is. Történt egyszer, hogy Józsi a négy legtüzesebb lovát fogta be, Zsuzsikát pedig maga mellé ültette a bakra. Árkon-bokron át hajtotta a lovakat, más feleség már remegve szállt volna le a férje mellől, a ,,miskolci Bősz Katát" azonban nem ilyen fából faragták. Elkapta a gyeplőt az urától, és amikor a Sajó fölötti hídon jártak, a lovak közé dobta azt. Az egész fogat grófostól, Zsuzsikástól a Sajóba zuhant.

A lovak elpusztultak, a kocsi összetört, de a ,,nászutazó" párnak kutya baja sem lett. Úgy, csurom vizesen, kacagva sétáltak hazáig. Így mulatott a két nemesi család forróvérű párosa.

Két dudás sajnos nem fér meg egy csárdában, nem véletlenül tartja a mondás is. Zsuzsika mindig kötözködött férjével, aki megunta a veszekedést, látszólag engedett az asszonynak. Azonban egyre kevesebb időt töltött otthon. Zsuzsika ismerte a férjéről szóló legendákat, a sok hódítását, a fékezhetetlen természetét. Józsi ismét visszatért a ,,vadászmezőkre". Azt pletykálták, hogy a Búza téri kenyeres kofaasszonnyal szűrte össze a levet. Ez természetesen Zsuzsika fülébe is eljutott.

És hát, jaj annak, aki ,,Borsod Rózsáját" megcsalja! Zsuzsika nem volt rest, megkereste a kofaasszonyt, elkérte gúnyáját - amiért szép pénzt fizetett - és odaült a piacon a helyére, várva kedves férjurát. Hamarosan jött is Józsi, hogy meglátogassa az ő kis kofaasszonyát. Éppen köszönt volna illendően a hölgynek, aki egy szerelmes pillantás - vagy a híres miskolci fehér cipó helyett - egy jókora maflást adott a csalárd férjnek.

Nem tudta mire vélni a dolgot a gróf, csak akkor értette meg, mi történt, amikor az arca elé tartott selyemkendő alól az ő Zsuzsikája mosolygott reá.
És a két fiatal harca folytatódott. A házasság végét egy káposztástál okozta, amellyel Zsuzsika találta fejbe hites urát. Beadták a válópert és elváltak. Pedig akkoriban ez nem volt szokás, de a két erős jellem egész egyszerűen nem fért meg egymással...

Zsuzsanna nemsokára férjhez ment egy csendes osztrák kapitányhoz, akit három gyönyörű gyerekkel ajándékozott meg. Boldogan éltek, egymást mindig szeretve és támogatva. A ,,miskolci Bősz Kata" megnyugodott, leihiggadt.

József még sokáig a kalandokat kereste, nem talált megnyugvást. Végül azonban ő is megtalálta a hozzá illő asszonyt. Egy húsz évvel fiatalabb, csodaszép nőt, aki rajongott a férjéért. Vay József is megnyugodott, tisztességes úriember vált belőle. Vay Sándor – ő írta le ezt a történetet, és sok egyéb, a Vay családdal kapcsolatos információt is tőle tudhattunk meg – az egyik országos lapban megjelent írásában megemlítette, hogy József második házasságának története sokkal romantikusabb, mint az első, de azt nem mesélte el, mert az özvegy Vay Józsefné akkor még élt.
Nem sokkal később, egy bálon összetalálkozott történetünk két hőse. (Én feltételekkel fogadtam ezt a nagy találkozást, szerintem nem zajlott le, elsősorban Szatmáry Király Zsuzsanna korai halála miatt, de az egyik újságban erről írtak.)

,,- Boldog vagy Zsuzsika? - kérdezte Józsi.

- Hála Istennek, igen, Józsi.

- Az uradat szereted?

- Lehiggadtam. S szeretem és tisztelem, Józsi. Jó az, tisztelni egy férfiút. Aztán tudod, jó férj, szófogadós. Csendes. Én a kedvében járok. Mindent úgy teszek, mintha csak érte tenném. Nálunk mindig az történik, amit az uram akar. Igaz, hogy ő nem akar mást, mint én. S Te Józsi?

- Hát én is boldog vagyok. A feleségem kedves, szelid, okos. Mindent a kedvemre tesz. Nálunk csak egy akarat van, az enyém.

- Sosem veszekedtek?

- Soha Zsuzsika.

- S ő mindent megtesz, amit te akarsz?

- Okos asszony az én feleségem, Zsuzsika. Ő mindig elhiteti velem, hogy amit tesz, azt én akartam. S én elhiszem. Ez pedig a boldogsághoz, hidd el, éppen elég."

A krónika szerint kedvesen beszélgetének és jó barátságot tartottak fenn ezután."

(Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1941. december 24., 4. oldal, Ignácz Rózsa írása)

Így ért véget Szathmáry Király Zsuzsika és Vay Józsi története. Mindketten megtalálták a megnyugvást, de nem egymás oldalán. A sors így rendelte. Ezt a históriát is hozzáfűzzük Miskolc történetéhez.

(Folytatjuk)