Egy jó ötlet!

2022.11.11. 12:30

Porfestő üzem a kompresszorház helyén Sajószentpéteren

Kreatívan hasznosítja a volt üveggyár kompresszorházát az új tulajdonos.

DA

Demeter Péter

Fotó: Vajda János

Közel 300 millió forintos, 70 százalékos támogatottságú beruházás keretében alakítja át a régi üveggyár kompresszorházát porfestő üzemmé az FT-Triász Korrózióvédelem Kft., amely a gyár területének közel egy éve tulajdonosa. 

– Cégünk 2006 óta működik, és 2011 óta jelen vagyunk a volt sajószentpéteri üveggyár területén mint bérlők, mert olyan telephelyre volt szükségünk, amely sínhálózattal rendelkezik. Ugyanis vasúti tartálykocsik teljes körű felújítását végezzük, a tartályok tisztításától kezdve egészen a vizsgáztatásig. A gyár közel 2 kilométer sínhálózatának egy részét szintén mi újítottuk föl – mondta Demeter Péter, az FT-Triász Korrózióvédelem Kft. ügyvezetője, aki pályáját az üveg­gyár dolgozójaként kezdte. – A másik fő tevékenységi körünk a vegyipari tartályok korrózióvédelmi gumizása és festése, mely bevonatok a különböző vegyi anyagoktól védik a tartályokat. Több külföldi partnerrel, illetve beszállítóval dolgozunk együtt. Foglalkozunk továbbá technológiai csőszereléssel és acélszerkezet-gyártással is, a kivitelezések nagy részét a BorsodChem Zrt.-ben végezzük. 

Új munkahelyet teremt 

Bérlőként a cég nagyon kinőtte magát, ezért megvásárolta az egész területet. 

– A tevékenységünkből adódóan mindig új csarnokokra, területekre volt szükségünk, ezért egyre nagyobb részt béreltünk ki a gyárból. 2021. december 31-én pedig a volt sajószentpéteri üveg­gyár teljes területét megvásároltuk, amely 9,7 hektáron terül el. Egy csőszereléssel foglalkozó cég maradt még itt mint bérlő. Az üres épületeket saját tevékenységünkhöz szeretnénk hasznosítani és mindegyiket egyedi funkcióval ellátni. A régi kompresszorház volt az egyetlen, amit eddig nem tudtunk hasznosítani, ezért azt találtuk ki, hogy ide egy teljesen új porfestő üzemet hozunk létre. A porfestő technológia a meglévő oldószeres festékbevonataink nagy részét kiváltja. Ez a technológia környezetkímélőbb, és nagymértékben lerövidül a kivitelezési idő is. Az épület felújítása már folyamatban van. A projekt­indító sajtótájékoztató azonban 2022. november 29-én lesz, mert addigra a porfestő technológia nagy része is rendelkezésre fog állni. Ennek része egy nagy méretű kemence, amibe 6,2 méter hosszú elemeket is bele tudunk majd tenni. Emellett építünk egy ezer négyzetméteres csarnokot a vasúti kocsik fölé könnyűszerkezetes technológiával. Jelenleg 87 fő az össz­állományunk. A porfestő üzemben minimum 8-10 főt tudunk majd pluszban foglalkoztatni. Bérmunkára is kaptunk már ígéreteket. Abban bízunk, hogy modern berendezéseink miatt az egyedi igényeket is ki tudjuk majd elégíteni. Jövő év végére kell befejeznünk az üzemet, de 2023. június 30-ra már szeretnénk elkészülni vele. A Széchenyi Terv Plusz pályázat keretében ehhez 205 és fél millió forint támogatást nyertünk el, ami előlegként már megérkezett a számlánkra – osztotta meg az ügyvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában