Melegvíz-mérő óra

2022.09.02. 16:00

Népszerű a távleolvasás

Majd mindenki kérte, hogy építsék be a távhőszolgáltatás távleolvasását lehetővé tevő adaptert.

ÉM

Az arra alkalmas melegvíz-mérő órával rendelkező társasházi lakások csaknem 100 százalékában beszerelik a távleolvasást lehetővé tevő adaptereket – tudtuk meg a város internetes honlapjáról. A szolgáltató TiszaSzolg 2004 Kft. ahol lehet, már az idén élesben kívánja használni a rendszert, mely a jövő év közepéig épül ki teljesen. 

Korszakalkotó ötlet 

Mint foglalkoztunk a témával, a tiszaújvárosi képviselő-testület az idei energiaracionalizálási és gépészeti támogatásra 40 millió forintot biztosított, melyet a június 30-ai ülésén további 10 millióval kiegészített. Az energiatakarékosságot célzó felújítások és a gépészeti, illetve egyéb felújítások, beruházások támogatása mellett idén a melegvíz-mérő órák távleolvasását lehetővé tevő modulok lakásokba és közös használatú helyiségekbe történő beszerelésével és beüzemelésével kapcsolatos projektek támogatására is pályázhatnak a lakóközösségek. Ez utóbbi esetben a támogatás mértéke a kialakítás bruttó költségének 50 százaléka, de mérőóránként maximum bruttó 6 ezer forint. A képviselő-testület legutóbbi ülésén 11 mérőórás pályázatra összesen mintegy 3 millió forintot szavazott meg.

Ezzel 127-re emelkedett azon társasházi, lakásszövetkezeti épületek száma, melyekben önkormányzati támogatással megvalósítják a távleolvasást. 

Ez csaknem 100 százalékos lefedettséget jelent, hiszen Tiszaújváros 162 társasházi, lakásszövetkezeti épületéből mintegy 30 gázfűtéses, és nincs melegvíz-mérő óra, néhányban pedig az órák – jelenleg még – nem alkalmasak a jeladó felszerelésére. 

A TiszaSzolg 2004 Kft. már megkezdte a jeladók beszerelését, beüzemelését. A testületi ülésig 12 társasház 422 lakásában végeztek a néhány perces munkával, és további 16 társasházra (600 lakásra) volt szerződésük. Az év végéig pedig összesen 2500-3000 lakás „bekötését” tervezik. 

A beszerelt jeladókat már tesztelték, és 96 százalékban már működik is a „távlátás”. A renitens 4 százalék okát keresik. Azt is megnézték, hogy a szolgáltató rendszerébe áttöltődnek-e az adatok, s megállapíthatták, hogy igen, megfelelő az áttöltés. 

A következő lépésben azt fogják tesztelni, hogy számlázás esetén jelentkezik-e bármiféle galiba. Az a terv, hogy ahol beszerelték a jeladót, ott már az idén élesben is használni fogják. A jövő év első fél évében pedig teljeskörűen beépítik a jeladókat. 

Az augusztusi önkormányzati ülésre gépészeti beruházásokra, felújításokra egy társasházi pályázat érkezett. A most megítélt 487 ezer forintos támogatás segítségével a Fenyő társasház a szennyvíz-ejtővezetéket cserélheti ki az épületben. 

Az év közben 50 millió forintra emelt pályázati keret­összegből a mostani döntésekkel együtt már összesen több mint 45 millió forint támogatást nyújtott a képviselő-testület.

(A borítóképen: A rendszer egyszerűbbé, gyorsabbá teszi a nyilvántartást, számlázást | Fotó: ÉM)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában