Bodrogközi Napok

2022.07.19. 16:00

Barati Attiláról nevezték el a teret

Továbbra is az összetartozásról és az összefogásról szólt a Bodrogközi Napok.

BSZA

Huszonnegyedszer ünnepelték együtt az összetartozás és a közösségteremtés eseményét, a Bodrogközi Napokat a térség települései Pácinban. 

A rendezvény megnyitóján Gégény Zsuzsa, Pácin polgármestere elmondta: sokáig úgy tűnt, hogy az idén a napokból nap lesz, de végül az utolsó utáni pillanatban a sportszervezőknek szerencsére sikerült tető alá hozni a hagyományos futballtornát. Kiemelte: a Bodrogközi Napok példája és bizonyítéka annak, hogy a magyar és a szlovákiai Bodrogköz lakóiként megmaradt a frissességük, az újítókedvük, a lendületük, és ismét bizonyíthatják, hogy a hagyományaikat kreatívan őrző emberek élnek a határ innenső és túloldalán. Emlékeztetett rá, hogy évekkel ezelőtt a térség községeinek képviselőivel együtt a rendezvénytéren időkapszulában üzentek a jövőnek. A polgármester hozzátette: ma már talán más tartalmú üzeneteket helyeznének el egy mai időkapszulában, hiszen azóta sok minden megváltozott. 
„De az bizonyos, hogy ma is megfogalmaznánk egy fontos, reményteljes üzenetet: Bodrogország magyar és szlovák szomszédvárainak polgárai együtt, közösen, a jó szomszédság megművelésével érhetik el, hogy ez a szegénynek, elhagyottnak mondott, méltatlanul elfeledett, ám gyönyörű, szeretetteljes gondozásra váró vidék új életre kapjon” – emelte ki Gégény Zsuzsa. 

Kijelentette: a sokak által nagyon várt rendezvénysorozat nem csupán arról árulkodik, hogy ez a térség egyik legnagyobb és a határon túlról is sokakat vonzó kulturális találkozója. Egyúttal alkalom arra is, hogy közösen számba vegyék, mit értek el együtt. És arra is, hogy örüljenek a közeljövő községfejlesztéseinek, a bölcsőde megnyitásának és a ravatalozó, a Pácin ékszerdobozaként említhető Mágócsy-kastély felújításának. Ezekért a fejlesztésekért és a falu fejlődését szolgáló korábbi segítségeiért köszönetet mondott dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőnek. 

Éhségsztrájk a határnyitásért 

A rendezvényt a honatya nyitotta meg. Dr. Hörcsik Richárd egyben megemlékezett a település korábbi polgármesteréről, a 10 éve elhunyt Barati Attiláról. 

A képviselő-testület kezdeményezésére ugyanis róla nevezték el a páciniak a szabadtéri színpadot is magában foglaló rendezvényteret. 
A honatya emlékeztette a helyeiket arra a plakátra, amelyen 1990-ben az első szabad polgármester-választáson hirdette magát Barati Attila. Egy oszlop tetején csimpaszkodó embert ábrázolt, amely a távolba kémlelve azon morfondírozott, hogy vajon mikor jön már az a bizonyos fejlődés. Ironikus volt a kép, hiszen valójában pont arról szólt, hogy a fejlődésért mi, magunk tehetünk, az nem a sült galamb, amire várni szoktak – jelentette ki a képviselő. 

Hozzátette: ez a mozzanat határozta meg az egykori polgármester egész munkásságát. Soha nem várt semmire, előrelátó és cselekvő ember volt. Először ismerte fel például, hogy milyen lehetőségek rejlenek a nem sokkal azelőtt önállósodott Pácin előtt. Elkezdődött a közterületek, középületek sokáig elmaradt fejlesztése. Kiemelte: ugyancsak először ismerte fel, hogy a szlovákiai Felső-Bodrogközzel kapcsolatokat kell kiépíteni. Úgy gondolta: az mégis tarthatatlan, hogy a bodrogközi emberek évtizedek óta nézik a pár kilométerre magasodó nagykövesdi vár romjait, de hogy ellátogassanak oda, órákat kell utazniuk Sátoraljaújhely felé kerülve, mert helyben nincs határátkelő, ahol át lehetne jutni az akkor még zárt határ másik oldalára. Összefogott nagykövesdi kollégájával, Jakus Péterrel, és kettejük 13 napig tartó éhségsztrájkkal erősített eltökéltsége rést bontott a képzeletbeli falon. 

Dr. Hörcsik Richárd utalt rá: akkoriban meghívására Habsburg Ottó, akkori európai parlamenti képviselő is jelen volt a határhoz vezető Európa-út avatásán. 

A Barati Attila által elindított folyamatoknak köszönhetően a Bodrogközben más térségekhez képest hamarabb nyílt lehetőség arra, hogy a felvidéki magyar és az anyaországi települések a trianoni szétszakítottság után újra közös vérkeringésbe csatlakozzanak. Ugyancsak elsőként ismerte fel azt is, hogy mekkora erő rejlik az összefogásban, ezért szervezte meg a kilencvenes évek első felétől a Bodrogközi Napokat, amelynek legszebb időszakában sok ezer ember fordult meg Pácinban a rendezvény hétvégéjén – közölte a honatya. 
Rámutatott: Barati Attila 24 évesen lett polgármester. Ígéretes fővárosi karriert hagyott ott a páciniak képviseletéért cserébe, olyan időben, amikor mindenki budapesti karrierről álmodott. 46 éves volt, amikor tíz évvel ezelőtt elszólította őt a Teremtő. 22 éves polgármesteri tevékenységével olyan mély nyomot hagyott maga után, amely érdemessé teszi arra, hogy közterület viselje a nevét. Barati Attila szenvedélyes ember volt, vitathatatlanul lokálpatrióta, elkötelezett hazafi és megbízható jó barát – zárta beszédét dr. Hörcsik Richárd. 

(A borítóképen: A Bodrogközi Napokat dr. Hörcsik Richárd nyitotta meg | Fotó: BSZA)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában