Intim képeket tesznek közzé

2022.06.07. 18:00

Óvodásokat is bevontak a bűnmegelőzési programba Miskolcon

Az év végével sem érnek véget az elő­adások, a táborokban folytatják a prevenciót.

ÉM

A gyerekek nagyon élvezték az előadásokat. Fotó: BAZMRFK

A Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere az iskolások mellett már az óvodás korosztályt is megcélozta tevékenységével. Az egyik legveszélyeztetettebb korosztály a gyermekkorúak, akiknek jellemző tulajdonsága a hiszékenység, az életkorukból adódó könnyelműség, továbbá hogy értékeik iránt még nem éreznek kellő felelősséget, így könnyen válhatnak áldozattá. Másik jellemzője a korcsoportnak, hogy leginkább korosztálybeli társaik által válnak vagyon elleni bűncselekmények, illetve a közöttük kialakult konfliktusok miatt testi sértések és garázdaságok áldozatává.

Online bűncselekmények

Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált az online térben történt bűncselekmények száma is a fiatalkorúak vonatkozásában. Jellemzőjük, hogy különböző videómegosztókon és közösségi portálokon saját magukról és társaikról készített – olykor intim képeket – tesznek közzé, azonban nem gondolnak arra, hogy ezekkel akár visszaélést is elkövethetnek.

A fentiekre tekintettel nagyon fontos minél szélesebb körben, általános és középiskolákban és egyéb nevelési intézményekben felhívni a gyermekek figyelmét mind az áldozattá, mind pedig a bűnelkövetővé válás elkerülésének lehetséges módozataira. A rendőrség biztonságra nevelő iskolai programját (DADA) a Miskolci Rendőrkapitányság szakreferense jelenleg két általános iskola három osztályában folytatja, tájékoztatta a rendőrség az Észak-Magyarországot.

Ezen túlmenően több, más iskolában, különböző témakörökben preventív jellegű előadásokat is tart, az alsóbb évfolyamos tanulók részére leginkább a szabályok követéséről, a törvények betartásáról, a személyes biztonságukról, az iskolai agresszióról, míg a felsőbb tagozatosoknak és a középiskolásoknak már komolyabb témakörökben (szenvedélybetegségek, drogprevenció, internet veszélyei, garázdaság stb.).

Az elmúlt hónapokban a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója 36 előadást tartott, ami az iskolaév befejezésével sem szűnik meg, hiszen a nyári táborokban folytatja preventív munkáját a szakember, tudtuk meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában