Védettségi igazolvány

2022.05.06. 17:00

Oltási igazolvány lett a védettségiből

Május 1-től az eddigi védettségi igazolvány már csak oltással érvényes. Elnevezése is megváltozott.

ÉM

Bors

Vasárnaptól már nem érvényes azoknak az oltatlanoknak a védettségi igazolványa, akik fertőzésen való átesettséggel szerezték meg a védettségi igazolásukat, így az eddigi védettségi igazolvány már csak oltással érvényes, és elnevezése is oltási igazolványra változik a kormány korábbi bejelentése alapján. 

Ennek értelmében az oltási igazolvány a második oltást követő hat hónapig lesz ­érvényes. Ezt követően csak a megerősítő harmadik oltás után lesz meghosszabbítva. A megerősítő harmadik oltás felvétele után az igazolvány korlátlan időre lesz érvényes. 
A jelenleg kiadott igazolványokat nem kell kicserélni. Az érvényességüket elektronikusan rögzítik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), ahonnan azt az igazolványon lévő QR-kóddal lehet lekérdezni. 

Ha valaki két oltást követően lesz fertőzött, annak az igazolvány ettől számítva hat hónapig marad érvényes. Az egydózisú Janssen-vakcinával oltottak esetében 6 hónapon belül kell felvenni a megerősítő második oltást ahhoz, hogy az igazolvány érvényes maradjon. 
A 18 éven aluliaknál az egydózisú oltóanyag esetén egy, a kétdózisú oltóanyag esetén két oltás elegendő lesz a korlátlan érvényességhez. 
Miután március 7-étől szinte az összes védelmi intézkedést eltörölték, többnyire megszűnt a védettségi igazolvány bemutatására vonatkozó kötelezettség is.

(A borítóképen: Az elnevezése is megváltozott | Fotó: MW)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában