Vidám Valentin napi bál

2022.03.18. 15:30

Valentin napi bált és gyerekfarsangot tartottak Kékeden

Talán már senkinek sem kell mondani, a mai világban mit is jelent Valentin napja, hiszen ez a nemzetközivé vált ünnep az idősek és fiatalok számára egyaránt fontos szerelemről, a szeretetről szól. Ezért is értékes eredmény, hogy a Kékedért Alapítvány szervezésében a vártnál is nagyobb sikerrel rendeztük meg az első Vidám Valentin napi bálunkat - hangsúlyozta Maczega Márton, Kéked polgámestere.

ÉM

Az előzetes információk alapján is el lehet mondani, hogy fokozott érdeklődéssel várták a résztvevők a program kezdetét. Az est háziasszonya Maczega Mártonné a kékedi önkormányzat közművelődési szakembere a vendégek köszöntését követően tájékoztatást adott az est részletes programjairól, majd felkérte Piriczki Norbert alpolgármestert, aki egyben a Kékedért Alapítvány kuratórium elnöke köszöntője megtartására, és Maczega Márton polgármestert a bál megnyitására. A polgármester beszédében jelezte többek között, hogy a település lakóinak érdeklődése esetén ezen rendezvényből is hagyományt szeretne teremteni. Kellemes hangulatú estét tölthettek el mindazok, akik elfogadták a meghívást a Valentin napi bálra. Izléses dekoráció, finom disznótoros vacsora, meglepetés műsorok, táncra buzdító zene és vidám társaság jellemezte a rendezvényünket - idézte fel a közművelődési szakember. 

 

Hasonló izgalom övezte a Gyerekfarsangot. A februári időszakot, a tél záró hónapot már megtölti a vígasság és a jókedv. A farsangi szezon lényege a nevetés, és a színek, csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka” a farsangi jelmezes bál. A gyerek farsangunk a közösségi színtér nagytermében került megrendezésre, melyet közösen díszítettünk fel különböző színű saját készítésű dekorációkkal. A gyerekek nagyon örültek a fotósaroknak, ahol sok képet örökíthettek meg magukról. Farsangi bálunkra nem csak magyar, hanem az itt élő szlovák gyerekek is eljöttek különféle jelmezekben. Öröm volt nézni a gyerekek mosolygó arcát, csillogó szemüket, ahogy élvezték az ügyességi játékokat. A legnagyobb sikert a lekvárosfánk evő verseny aratta. A legklasszikusabb farsangi fánkból nem csak a versenyzők, hanem mindenki ehetett, mivel fánkkal és üdítővel láttuk vendégül a résztvevőket. A rendezvényünk remek hangulatban zárult - összegezte a szakember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában