Múltidéző

2022.02.11. 09:00

Hadikórház a Palotaszállóban

Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről. (Tíz érdekesség a 92 éves Palotaszállóról, 2., befejező rész).

Reiman Zoltán

Miskolc egyik legszebb, leggyönyörűbb része Lillafüred. Itt található a Palotaszálló, melyet az egész ország csodál. Hihetetlen munkát végeztek az építők, egy hegyet bontottak el a szálló megvalósulása érdekében. 

 

Két részben tíz érdekességet idézek a szálló történetéből! 

 

Az avató 

 

A nagyközönség előtt 1930. június 8-án mutatkozott be a palota. Ezen a hétvégén több mint húszezer turista, soha nem látott tömeg látogatott Miskolcra és környékére, óriási volt az érdeklődés. Ez bődületesen magas szám. A Palotaszálló ugyan felkészült a nagy rohamra, de minden várakozást felülmúló volt a látogatók száma. 

 

A Reggeli Hírlap adatai szerint a Csabai kapui vámnál 430 Pestről érkező autót és 122 onnan érkező motort állítottak meg, mind Lillafüredre tartottak. Hetedikén délután 623 idegen rendszámú autó és 250 motorkerékpár haladt Miskolc felé Diósgyőrből. Háromezer ember kelt útra autóbusszal Görömböly-Tapolcára is, hogy ott szórakozzon, elkerülve a nagy tömeget. Miskolc egész környékét egy felbolydult méhkashoz lehetett hasonlítani. 

 

Szombaton és vasárnap is három-három különvonat érkezett nappal és kettő-kettő éjszaka Budapestről, közvetlen kocsikkal Lillafüredre. Ezeket a kocsikat külön mozdony vitte a Ládi kitérőig, majd onnan az avató helyszínére. 

 

Akiknek nem volt szállása, azok először a Lilla szállót rohanták meg – a palota már hónapokkal előtte tele volt –, majd miután ott sem jártak sikerrel, a környékbeli magánházak következtek. Hamarosan azonban ezek a helyek is beteltek. A rengeteg vendéget Mezőkövesdre, Putnokra és Szikszóra irányították. Egy francia családot egy miskolci rendőr szállásolt el éjszakára. 

 

Nemcsak a környékbeliek és budapestiek érkeztek a jeles eseményre, hanem gyakorlatilag az ország minden részéből jöttek a vendégek. Amerikaiak, angolok, csehek, franciák, törökök. Európa számos nemzete képviseltette magát. Igazi nemzetközi népség gyűlt össze. Ámulattal nézték a hangulatos fürdőt is, amely a palota mögött volt kialakítva. 

 

Az eddig megjelent helytörténeti kiadványok azt írták, hogy a miniszterelnök nem jelent meg az avatási ünnepségen – bevallom, én is ezt írtam le a könyvemben. Bethlen István gróf azonban a Reggeli Hírlap tudósítása szerint igenis itt volt, és el volt ragadtatva a pazar épület látványától. Az esemény után egy kellemes őzlessel ünnepelt Jávorkúton, Mayer János földművelésügyi miniszterrel, dr. Mikszáth Kálmán főispánnal, Kállay Tamás társaságában. A szintén meghívott Horthy Miklós kormányzó tényleg nem jött el, és nem jött el az üdülőtelep névadója, Vay Erzsébet sem, bár vannak olyan pletykák, miszerint titokban mégis itt volt. 

 

A Palotaszállóban – ahogy említettem – felkészültek ugyan, tizenötezer vendégre számítottak, de még így is elfogyott minden vasárnap estére. Az éhes turistáknak egy falat kenyeret sem tudtak adni az új szállóban. 

 

Miskolcon sem volt jobb a helyzet, tengernyi vendég rótta az utcákat a városban. Külön dicséretben részesült a Szemere és a Széchenyi utca kereszteződésénél posztoló rendőr – még nem a Villanyrendőr –, aki ötezer, arra járó autót terelgetett két napon keresztül a legkisebb baleset nélkül. 

 

A környékbeli falvakat is megrohamozták a szállást keresők. A helyiek elmondása szerint annyi élelmiszert adtak el pár nap alatt, amennyit heteken keresztül a miskolci piacon. A Reggeli Hírlap azon örvendezett, hogy a szálló megépítésével városunk bekapcsolódott a kontinens nemzetközi turistaforgalmába. Az esemény után, amikor a vendégek nagy része hétfőn és kedden elhagyta városunkat, visszatért a nyugalom a vidékre. 

 

IGE-kongresszus Lillafüreden 

 

1933. június 10-én kezdődött a lillafüredi Palotaszállóban a Írók Gazdasági Egyesületének kongresszusa. Móricz Zsigmond nyitotta meg előadásával az eseményt. Az első és a második nap is zavartalanul folyt le, míg a harmadik napon nagyon rossz hír érkezett. Agyvérzés következtében elhunyt az időközben a fővárosba hazautazott Pakots József, az egyesület elnöke. 

 

Két nappal előtte még ezt mondta az esemény megnyitóján: 

 

„Önök Uraim vigyék hírül és mondják meg mindenkinek Lillafüred szépségeit, vadregényes csodáit és mint a magyar kultúra magvetői, térjenek ide vissza minden évben, mert az én elgondolásom az, hogy Lillafüredből magyar Helikont csináljunk, a magyar elmék, a magyar szívek és lelkek találkozó helyét.” 

(Dobrossy István: A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve, 114. oldal) 

 

Kosztolányi Dezső, az egyesület főtitkára ennek hatására véget is vetett az íróhétnek, a legtöbben másnap haza is utaztak, illetve a temetésre is elmentek. Előadást tartott volna még az íróhéten Juhász Gyula, Simándy Pál, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula. Páran Lillafüreden maradtak a találkozó résztvevői közül, például József Attila is, aki itt írta meg egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát. 

 

A lillafüredi vízesés 

 

Magyarország legmagasabb vízesése a lillafüredi, amely húsz méterről zuhan a mélybe. Mesterséges kialakítású, a Palotaszálló építésekor jött létre, ugyanis eredetileg a Szinva patak is – a Garadna-patakkal egyetemben – a Hámori-tóba folyt. A vízesést ma is a Szinva patak táplálja. Érdekesség, hogy csapadékszegény időjárás esetén a Hámori-tóból szivattyúznak át vizet, hogy megfelelő legyen az ellátása.

 

Télen a megfagyott vízesés igazi egyedi hangulatot ad az amúgy is különleges zuhatagnak. Nem messze tőle található József Attila szobra, az Anna-barlang és a lillafüredi függőkertek is innen kezdődnek. 

 

A Meseautó és a Palotaszálló 

 

A huszonhatodik magyar hangosfilm volt a Meseautó, melynek nagy részét Lillafüreden forgatták. Gaál Béla rendező filmjében felvonultatta a korszak legnagyobb színészeit. 

A neves színészek olyannyira jól érezték magukat ebben a csodálatos környezetben, hogy a forgatás idejét meg kellett hosszabbítani a kedvükért. Romantikus vígjáték volt a film műfaja, ez a közönség kedvence volt abban az időben. A mozik a vetítések alkalmával tele voltak, aki esetleg nem a filmért, az a korszak egyik legnagyobb beruházása kedvéért, a Palotaszálló látványáért ment el megváltani a jegyét. A felvételekre 1934 nyarán került sor, a színészek a Zöldfa panzióban laktak hat héten át. 

 

Hadikórház a Palotaszállóban 

 

A második világháború végén hadikórházként funkcionált az épület. A szovjet katonák ellátását szolgálta. A „felszabadulás” után hónapokig itt gyógyultak a szovjetek háborús sérültjei. Először csonkolt betegek ellátása folyt Lillafüreden, majd katonai tüdőszanatórium lett a Palotaszállóból. Egyes információk szerint a frontról szabadságolt katonák is itt kapcsolódtak ki, csoportokban váltva egymást. 

 

Egy szemtanú állítása szerint a gyógyult katonák a vízesés aljára dobálták a már számukra szükségtelen mankót... Kicsit ellentmondásos a csonkolt betegek gyógyulása, bár az egyik forrás azt említi, hogy a Németországból hozott művégtagokat itt tanulták meg használni. 

 

Természetesen szovjet módszerrel alakították át a szállót hadikórházzá, ezért hihetetlen károkat okoztak az épületben. 

 

1946-ban még biztosan szanatórium működött az épületben, Dobrossy István szerint nincsenek pontos információk arról, hogy mikor szűnt meg végleg. 1947-ben a Nehéz­ipari Központé lett az épület, ahol 1950-ig felújításokat végeztek – volt mit rendbe tenni... 1950-től a rendszerváltásig SZOT-üdülőként funkcionált. 

 

(Folytatjuk) 

 

Források

 

Dobrossy István: A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve 

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. 

Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. 

Déli Hírlap – 1994. december 1. 

Wikipédia – Tátralomnic szócikk 

mandadb.hu – Palota Szálloda 

miskolciszemelvenyek.blog.hu – A csodálatos Palotaszálló, ,,Egy darab megteremtett középkor” – a Palotaszálló avatása, Lillafüred születése, Tíz történelmi érdekesség Lillafüredről 

utepitesakademia.hu – Makadámút 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában