Szentháromság

2022.01.10. 12:00

Címerrel lett gazdagabb Fáj község

Az összetartozást jelenti a településen élőknek.

Ujlaki Attila

Fotó: Bujdos Tibor

Fotó: Bujdos Tibor

A nemrég kapott címeren aranykeretes és aranysugaras kék katonai pajzs látható. A címer a Szentháromságot szimbolizálja, amelynek mély egyházi vonatkozása van, hiszen a település már a középkori kereszténység fontos települése volt. A Fáy család címere szolgált alapul a mostani elkészítésében, hiszen a település történetében hatalmas részt vállalt az akkori földbirtokos család. Fáj nevét 1243-ban említették először, Fayként. A település eredetileg várföld volt, melyet 1243-ban IV. Béla király adott Rugach fia Doynnak és Barnabásnak, és határát is leíratta.

 

A település polgármestere az Észak-Magyarországnak elmondta, hogy korábban a Fáy család címerét használták, mert nem volt saját községi címerük. „Azonban azt fontos kiemelni, hogy a nagybirtokos család a településről vette fel a nevét – hangsúlyozta Tóth Attiláné polgármester, aki hozzátette: – A polgármesteri hivatal épülete egy rekonstrukción fog átesni, ezért még nincs kihelyezve a lobogó. Mindenféleképpen szeretnénk csináltatni zászlókat, amelyeket a hivatal homlokzatára helyeznénk el, illetve a településtáblák mellé.

 

Nagyon örülnek

 

A polgármester kifejtette: „Általánosságban elmondható, hogy a település címere nemcsak szimbólum, hanem jelentést hordoz magában. Az összetartozást jelenti számunkra, és a település iránti elkötelezettséget, ezért nagyon örülünk neki. Nagyon sok helyre kell, többek között a járási hivatal is kérte már.” A címert a település 2021. december 22-én kapta meg.

 

(A borítóképen: Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Tóth Attiláné a címer átadásán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában