Évgyűrűk

2021.10.24. 19:00

Idősügyi törvényt szeretnének

A 60 év fölöttiek életminőségét meghatározó társadalmi tényezőket elemzi az új javaslat.

Detzky Anna

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szakmai javaslattervet készített idősügyi törvény megalkotására a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet), amelynek célja, hogy az idősek életminősége javulhasson. A Rauh Edit, Talyigás Katalin, Csizmadia Márta és segítőik által 2021 áprilisában összeállított dokumentum az „Életet az éveknek” szövetség honlapjáról is elérhető.

A nyugdíjasszövetség tagja a Nyuszetnek, és céljának tekinti, hogy más idősügyi vezetőkkel is megismertesse a javaslatot.

Fontos a stratégia

– Hét nyugdíjasszervezet hozta létre a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsát, amely szakértői anyagokat is készít – mondta Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége elnöke. – 2009-ben a magyar Országgyűlés elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiát, amelynek a megvalósítása csak részben történt meg. Számunkra fontos, hogy a továbbiakban is stratégiában tudjunk gondolkodni, különösen így a veszélyhelyzetet követően, ezért szeretnénk, ha megszületne egy átfogó idősügyi törvény.

A szépkorúak jólléte túlmutat a nyugdíjrendszer kérdésein. A közel negyvenoldalas, mellékletekkel ellátott tanulmány részletes elemzést nyújt azokról a területekről, amelyek a heterogén nyugdíjas-társadalom életminőségét érintik – tudtuk meg.

„Az időspolitika alapja a nemzedékek közötti társadalmi konszenzus. Az Egészségügyi Világszervezet három idős korosztályt különböztet meg: 60–74 év közöttiek, 75–89 évesek és 90 év fölöttiek – olvasható a Javaslat idősügyi törvény megalkotására című dokumentum bevezetőjében. – Magyarország népessége fogy, korösszetételében átalakul, idősödik. A társadalmi és demográfiai változások hatására új szükségletek jelennek meg, amelyre mind politikai, mind társadalmi, mind gazdasági és szolgáltatói szinten szükséges reagálni. Az új szemlélet arra fókuszál, hogyan járulnak és járulhatnak hozzá az idősebbek a társadalom jól-létének megteremtéséhez.”

A szakmai összefoglaló a gyakorlati javaslattételig is eljut.

– A dokumentum első körben bemutatja más uniós országok tapasztalatait, hogy milyen folyamatok figyelhetők meg a kontinensen az idősek szempontjából. Továbbá hazai helyzetértékelést ad, amely részben demográfiai tendenciákat vonultat fel, részben pedig a magyarországi időspolitikát értékeli. A harmadik fejezet a demográfiai változásokból származó társadalmi kihívásokat és a törvényi szabályozást igénylő területeket vonultatja fel. A negyedik rész arra tér ki, hogy az idősek jogait figyelembe véve mindezt milyen jogi környezetben lehetne megvalósítani. Az ötödik fejezetben már konkrét intézkedéseket fogalmaz meg 2022 és 2026 közé, rövid távú célok elérése érdekében. Az utolsó rész pedig kommunikációs üzeneteket tartalmaz – fejtette ki az „Életet az éveknek” szövetség elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában