2021.04.25. 12:00
Légtisztítókkal is védik a kisdiákok egészségét Tállyán
Hétfő óta a Zempléni Árpád Általános és Alapfokú Művészeti Iskola alsósai is újból iskolába járnak.
Fotó: ÉM/Bujdos Tibor
„Legnagyobb örömünkre az 59 alsó tagozatos diákunk közül csak egy szülő jelezte, hogy gyermeke még nem vesz részt a jelenléti oktatásban. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, mert mindenki egyöntetűen foglalt állást a koronavírus elleni oltás mellett. Néhányan már korábban megkaptuk, a többiek pedig a legutóbbi kampány során csatlakoztak. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kollégák alatt nemcsak a pedagógusokat, hanem az összes intézményi dolgozót is értem” – taglalta Ujjné Muhi Melinda iskolaigazgató.
Felkészülten fogadták
A leállási időszak alatt megtörtént a tavaszi nagytakarítás, és folyamatosan fertőtlenítették az egész épületet, így felkészülten fogadták a gyerekeket. A szeptemberi gyakorlatot folytatták azzal, hogy egy bejáraton lépnek be az iskolába a gyerekek, megfelelő távolságtartással, ott megtörténik a testhőmérséklet-mérés, a kézfertőtlenítés és ezek után mehetnek a diákok a tantermeikbe, ahová további kézfertőtlenítőket helyeztek ki, amelyeket a Szerencsi Tankerületi Központ segítségével szereztek be.
Mindenki számára kötelező a maszkviselés az iskola területén belül, és ez a tanórákra is igaz. Törekednek arra, hogy a gyerekek, az esős idő kivételével, minden szünetet és testnevelési órát a szabadban töltsék, utóbbi így a környezetismeret-órákkal is összeköthető. Minden becsengetés után elindulnak a takarító kollégák és fertőtlenítik az összes mosdót és a kilincseket.
„Önkormányzati képviselői felajánlásból sikerült minden tanterembe – ahol megfelelő távolságtartással maximum tizenöt kisdiák tartózkodhat – légtisztító berendezéseket vásárolni. Büszkék vagyunk arra, hogy a szeptemberi évkezdés óta egyetlen koronavírusos beteg sem volt az iskolában. Ugyan sikerült megvalósítani az online oktatást, de nagyon vártuk az újranyitást, mert a jelenléti oktatás nem pótolható teljes mértékben” – hangsúlyozta az igazgatónő.
(A borítóképen: A tállyai iskola bejárata)