felsőoktatás

2021.04.28. 19:00

Alapítványi lesz a sárospataki egyetem is

A tokaj-hegyaljai térség fejlődését is szolgálni fogja az új felsőoktatási intézmény.

Bódisz Attila

Forrás: ÉM

„A Magyar Országgyűlés megteremtette annak a jogszabályi feltételeit is, hogy elkezdődhessen a Tokaj-Hegyalja Egyetem kialakítása Sárospatakon” – jelentett be dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője. A honatya kiemelte: az egykori Comenius Tanítóképző Főiskola évszázados szellemi és infrastrukturális örökségén létrejövő új intézmény létrehozói nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy olyan szereplőt helyezzenek a magyar felsőoktatás térképére, amely nemzetközileg is meg tudja méretni magát.

Egy komoly hiányt pótolunk most az egyetem létrehozásával – Dr. Hörcsik Richárd

Mindez véleménye szerint nem egyszerű feladat, de úgy látja, a sikerhez garanciát jelentenek azok az emberek, akik részt vesznek a munkában. Hozzáfűzte: Orbán Viktor miniszterelnök is szívügyének tekinti az egyetem létrehozását.

Alapok a működéshez

Egy Kárpát-medencei és nemzetközi kapcsolatrendszert zászlajára tűző felsőoktatási központ jön létre, amely a képzések mellett a borászat, az idegenforgalom, a pedagógusképzés és a kulturális örökség kezelésének egyik tudományos háttérbázisa is lesz a térségben. Ez az intézmény biztosítja majd az utóbbi évtizedekben nehéz időszakot átélt térség gazdasági és szellemi felzárkózásának szellemi hátterét – közölte. Tokaj-Hegyalja különleges törvényi szabályokkal védett, 1737 óta zárt borvidék, a legismertebb magyar márkanév szerte a világon, mégis hiányzott a képzési palettáról a szőlőkultúra és a borkészítés tudományát átadni képes felsőoktatási infrastruktúra, képzési lehetőség.

„Ezt a hiányt pótoljuk most – mondta a képviselő. – Az elfogadott törvény a működőképességhez szükséges javakat is meghatározza. Az egyetemhez kerül például az állami borászati cég, a Grand Tokaj Zrt. részvénycsomagja, a tarcali borászati kutató és az egykori Borostyán Szálloda épülete, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában van, és újra hotel funkciót szánnak neki. Korábban is a vár melletti épületben működött szállodaként.”

(A borítóképen: Huszonegyedik századi képzést akarnak meghonosítani a jeles történelmi múlttal rendelkező campuson)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában