fejlesztés

2021.03.30. 15:00

Fordulópont következik Edelény életében

Még idén elkészülhet az iparterület- és inkubátorház-fejlesztés a járásszékhelyen.

Forrás: Olvasónk küldte

Április 23-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében rakják le az edelényi iparterület és inkubátorház alapkövét – ezt Molnár Oszkár polgármester jelentette be azon az egyeztetésen, amelyet a beruházás megvalósításában részt vevő cégekkel tartottak a városháza dísztermében.

Az elhangzottakból kiderült: bár teljes egy év áll a kivitelező cégek rendelkezésére, úgy tervezik, hogy decemberre végeznek a munkálatokkal. Ezt követően a jövő év folyamán alakítják majd ki telephelyeiket a betelepülő vállalkozások.

Molnár Oszkár emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltozást követően a bánya és a termelőszövetkezet megszűnésével nehéz helyzetbe került Edelény. Az új üzemek létrehozása – az uniós pályázatban tíz letelepítését vállalta az önkormányzat – fordulópontot jelent a város életében, hiszen kedvező hatást gyakorolnak majd a foglalkoztatási helyzetre. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy az edelényi alap- és középfokú intézményekben folyó oktatás biztos hátteret jelent a képzett és művelt munkaerő vonatkozásában is.

(A borítóképen: Az egyeztetésen, az edelényi városházán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában