hagyományőrzés

2020.08.31. 09:30

Leventék és kadétok lóháton, konyhában

A katonai hagyományőrzés és a huszárszellem átörökítése állt a középpontban.

Horváth Imre

Forrás: Olvasónk küldte

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület idén is megszervezte a „Borsodi Huszár Levente és Kadét Tábor” című rendezvénysorozatát. A program célja, hogy megismertesse a fiatalokkal és gyerekekkel a katonai hagyományőrzést. Átfogó képet nyújtanak az ezzel kapcsolatos tevékenységekről, és segítenek átörökíteni a huszárszellemiséget az új korosztályok számára. Mindezek élményszerű megismerésére volt hivatott a háromnapos tábor augusztus 7-e és 9-e között. Kisgyőrben és Bükkaranyoson a lovaglás mellett többek között kipróbálhatták magukat a szablyavívásban, és érdekes előadásokat hallhattak a Bükk-térség történelméről.

A lóval való bánásmód alapjainak megismerését, a lovas­oktatást szintén szakemberekből álló csapat segítette.

Egy huszártábornak megfelelően az éjszakát katonai sátorban, matracokon töltötték a résztvevők, a lovakat az ifjú kadétok együtt készítették fel a közös munkára a huszárokkal és akinek kedve volt,

az a tábori konyhán is kipróbálhatta tudását.

Pöltenberg Ernő emlékezete

A nyári tábor különlegességét az adta, hogy megemlékeztek az 1849. évi szabadságharc során, július 23–24-én a kistérségben lezajlott ütközetről. Ennek emléket állítva egy lovastúra keretében elevenítették fel a történteket és keresték fel a csata helyszíneit. A túra végén megkoszorúzták az egyesület által Pöltenberg Ernő tábornok aradi vértanúnak állított emlékművet is, tudtuk meg Billik Miklóstól, az egyesület elnökétől.

(A borítóképen: Kisgyőrben és Bükkaranyoson táboroztak)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában