szájmaszk

2020.06.12. 07:00

Leveszik a maszkot, de nem kellene

Ahogy a fertőzöttek száma csökken, úgy hajlamosak lazítani a korlátozások betartásán az emberek.

Apagyi Beáta

Forrás: ÉM

A koronavírus-járvány idején elrendelt általános védelmi intézkedések közé tartozik többek között a 1,5 méter távolság megtartása, az üzletben történő vásárlás esetén, illetve tömegközlekedési eszközökön a szájat és orrot takaró eszköz viselése, valamint az időkorlát, miszerint 9 és 12 óra között látogathatják a gyógyszertárakat, drogériákat, élelmiszerláncokat a 65 év felettiek. Egyre kevesebben tesznek eleget ezeknek az intézkedéseknek.

Továbbra is be kell tartani

Az Észak-Magyarország által kérdezett egyik egészségügyi szakember, dr. Simkó Róbert házi gyermekorvos szerint bár három hete nem volt újabb diagnosztizált koronavírus-fertőzés megyénkben, az aktuálisan érvényes távolságtartási és higiénés szabályok betartása kötelező és célszerű is. Ennek első és legfontosabb oka, hogy a különböző emberek szervezete nem egyformán reagál a megbetegedésre, így lehet, hogy fertőzöttként nem tapasztaljuk magunkon a tüneteket. Tünetmentes vírushordozásnál vagy enyhe tünetek esetén, ha nem viselünk száj­maszkot, egy tüsszentéssel, köhögéssel könnyen megfertőzhetjük a környezetünkben tartózkodókat. A szakértők tartanak a járvány második hullámától, ennek súlyossága, lefolyása azonban biztosan függ a jelenlegi magatartásunktól. Aggodalomra nincs ok, de addig, míg nem vonják vissza a rendeleteket, a szűk családi környezeten kívül továbbra is ajánlott az előírt távolság tartása, a maszkviselés és a körültekintő kézhigiéné – emlékeztetett dr. Simkó Róbert.

Vegyes megítélés

A javasoltak ellenére az tapasztalható, hogy már az előírt helyeken sem mindig kerülnek elő a szájmaszkok. A Búza téri piac épületébe lépve például szerdán az éppen ott tartózkodók jelentős része nem használt semmit szájuk és orruk eltakarására.

A látottakat az egyik eladó is megerősítette.

– Kevesen tartják be a szabályokat. Szinte már az időkorláttal sem foglalkozik senki. Kezdetben még voltak ellenőrzések, ezek a mai napra megszűnni látszanak. Mindenki olyan természetesen vásárol, mint a vírus megjelenése előtt – nyilatkozta.

Mennyire tartják be a szabályokat a vevők? A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-hez intézett kérdésünkre ezt válaszolta Kálnayné Vécsi Zsuzsanna fogyasztóvédelmi referens és kommunikációs munkatárs: „társaságunk az arcmaszkviselésre és a távolságtartásra folyamatosan felhívja a vásárlók és az árusok figyelmét. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatókat és a kézfertőtlenítési lehetőségeket biztosítjuk a piac területén.” Azt mondta: a szakhatóság munkatársai folyamatosan jelen vannak, és bírságot szabhatnak ki a szabályokat megsértőkre. A riportunk készítése idején munkatársaink nem találkoztak a szakhatóság embereivel.

Ameddig szükséges

Nagy Attila Németországból érkezett haza. Külföldön más hozzáállást tapasztalt.

– Egy csomagküldő szolgálatnál dolgozom sofőrként. A munkáltató mindent megtett annak érdekében, hogy ne kerüljünk közvetlen kapcsolatba a vásárlóval, ezáltal ne tegyük lehetővé a vírus terjedését. Münchenben az emberek szigorúan betartják a szabályokat. Ha a boltba belépve nincs rajtunk szájmaszk, kedvesen ugyan, de kiküldenek – meséli.

Horváth Mártonné úgy gondolja, hogy az emberek többsége hamar megszabadult a szájmaszktól.

– A vírus még jelen van, ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert arról értesülünk, hogy nem nő a fertőzöttek száma, egyre többen gyógyulnak meg. Ameddig szükséges, mi mindenképp viselni fogjuk, de gyakran azt érzem, hogy ennek már sosem lesz vége – jegyezte meg.

(A borítóképen: Nagy Attila külföldön következetesebb szabálykövetést tapasztal)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában