Tévedés

2020.04.30. 19:00

Elcseréltek két holttestet

Két órával a temetés előtt derült ki, hogy nem az elhunyt idős nőt, hanem egy másik holttestet szállítottak az Ózdhoz közeli Arlóra.

Marosréti Ervin

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A 71 éves asszonyt az egri kórházban kezelték daganatos betegséggel, halála után három nappal tartották volna a búcsúztatóját. A szertartás előtt a fia még utoljára látni akarta az édesanyját, ezért látogatott ki hamarabb a ravatalozóba. A látványtól azonban kis híján sokkot kapott: egy számára idegen személy feküdt a koporsóban.

– A megdöbbenés mellett nagyfokú tehetetlenséget éreztünk. Hirtelen azt sem tudtuk, hogy merre induljunk, mit csináljunk – mondta el Jónás Elemérné, az elhunyt menye. – Még az is felmerült bennünk, hogy életben van, csak a kórház hibázott. Egyszerűen nem tudtuk felfogni, hogy nem őt hozták ide.

Később aztán kiderült, hogy aznap egy másik személy is elhunyt az egri egészségügyi intézményben, a két holttestet pedig összecserélték. Úgy tudjuk, hogy a sajnálatos eset után megtették a szükséges intézkedéseket, az érintettektől pedig bocsánatot kértek. Ennek ellenére a családnál felmerült, hogy pert indítanak a kórházzal szemben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában