Verseny

2020.03.07. 12:30

Versenyre fel! – a családi támogatás is számít

Március 13-ig lehet jelentkezni a Madarak és fák napja alkalmából meghirdetett országos versenyre.

Forrás: Madártani Egyesült

„A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a Madarak és fák napja alkalmából országos versenyt hirdet. A megmérettetésre 10-14 éves diákokból álló, hatfős iskolai csapatok jelentkezhetnek. Minden év május 10-én ünnepeljük Magyarországon a Madarak és fák napját. Célja, hogy felhívja a családok, különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra és a természetvédelem fontosságára” – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján. Miskolcról 2018-ban a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium csapata bejutott az országos döntőbe. 2019-ben pedig a Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola tanulói indultak.

Tehetséggondozó céllal

A madárvédelem és szélesebb körben a természetvédelem egészével kapcsolatos tudásanyagot mérik föl a versenyen.

– Bizonyos ismeretanyagok kapcsán, akár az egyetemi szintet is meghaladó műveltségre lehet szert tenni. Magam is ilyen versenyeken sajátítottam a tudásom egy részét, amit a szakmámban máig használok. Az ember szülőként is igyekszik továbbadni a környezettudatos szemléletet. Tulajdonképpen tehetségfelismerő és -gondozó, illetve pályaorientációs kerete is van a rendezvénynek. Azok az iskolások, akik beneveznek, később eljönnek az egyesületünk gyűrűző táboraiba is – mondta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.

– Mivel 2020-ban az év madara az erdei fülesbagoly, ezért a hazánkban élő bagolyfajokról lesznek kérdések. Az év hüllője a keresztes vipera, az év fája pedig a tatár juhar, illetve emellett a Felső-Hanság Nemzeti Parkra térünk még ki a kiegészítős, igaz-hamis és fajfelismerési írásbeli feladatokban – tájékoztatott Egerer Anna, az MME oktatási felelőse.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában