A terv inkább korlátoz, mint támogat

„A folytatás szent szó nekem” címmel portréfilm készült Bodonyi Csaba építész, akadémikusról. A filmet nemrégiben mutatták be Budapesten az MMA Makovecz-szalonban. Filmről, könyvről, kiállításról és általában az építészetről beszélgettünk.

Mit kell tudnunk a filmről?

2018-ban készült a Magyar Művészeti Akadémia sorozatának részeként, Osskó Judit rendező munkája. Ő a miskolci építészek régi ismerőse, korábban a közösségi házzal kapcsolatban is készített filmet. Dacára, hogy a miskolci köztudatban ez nincs benne, azért ma is országos figyelem és elismerés kíséri azt, hogy a Miskolci Építész Műhelyből 12 Ybl-díjas építész, két Széchenyi- és egy Kossuth-díjas építész került ki. Nincsenek már mindannyian itt, a közösségi ház pedig penetrálódik.

Az említett Kollektív Házat ön tervezte házgyári elemekből, egész Európában kuriózum. Itt laktak az Északterv miskolci építészei közül többen is, lakásaik mellett közösségi teret is kialakítottak. A ház tavaly volt negyvenéves, valóban rossz állapotban van.

Most is van iránta nemzetközi érdeklődés, de én már senkit nem kísérek oda, úgy szégyellem a jelenlegi állapotát.

A Kollektív Ház történetét és a miskolci Építészeti Műhely munkásságát mutatta be tavaly a budapesti Műcsarnokban nyílt Építészeti Szalon tárlat. Mi lett az ott kiállított anyag sorsa?

Két nagy terem mutatta be a Miskolci Műhely építészetét és a közösségi házat. Még a közös tér atmoszféráját is megidézték a kiállítók, 12 hagyományos rajztábla mellett az építészek 1-1 munkája is megtekinthető volt papíron és digitálisan. Sokan látták, és az én könyvbemutatóm is egybeesett magával a kiállítással. A kiállítási anyagot sikerült megőrizni és megszerezni, a megyei építészkamara anyagi áldozatával most itt van Miskolcon, a Kós-házban.

Látható?

Nem, mert teret igényel. Szeretném, ha a Kollektív Ház közösségi terében – ami most használaton kívül van – kiállító emlékterem nyílhatna, és ott állandóan megtekinthető lenne a jövőben.

Volna fogadtatás az ötletre?

Meg kellene beszélnünk az önkormányzattal, hogy ezt mennyire tartják fontosnak. És a lakókkal is, akik közül egyikük megkeresett a napokban, nagy örömömre. A ház ma társasházként működik, már rég nem azonos a közösségi házzal.

Apropó, könyv. Említi, hogy a könyvét is bemutatták az Építészeti Szalon kiállításán. Az önről szóló monográfiára gondol?

Igen, Sulyok Miklós munkája, egy eddig háromrészes építészeti könyvsorozat második darabja. Ő többször is írt rólunk, most egy másik könyvet írnak Bán Andrással a közösségi házról, a kézirat már nagyjából megvan. A film kapcsán a Feledy-háztól kérdeztek rá, hogy bemutathatnák-e, ami az építészkamarával közösen biztosan megoldható lenne. Hívtak Tokajból is, ők is szeretnék vetíteni, oda könyvbemutatóra is meghívtak a Tokaji Írótábor programján belül.

Egy portréfilm egyben összegzés is. Mit érzett fontosnak, hogy az alkotó hangsúlyozzon benne?

A filmből kiderül, hogy az 50 éves szakmagyakorlásomnak több ága van. Egyrészt az építészeti tervezés, másrészt a tokaji főépítészség, ami 25 évig tartott, a valamikori műhelyépítés 10-15 éve, és idetartozik negyedikként a városrendezés. Mert azt is műveltem, de nem hazai szinten – csak közvetve Tokajon keresztül –, inkább nemzetközi pályázatokon kísérleteztünk. Soha nem értettem egyet azzal a metodikával, amit itthon használnak a városépítészetben. Többnyire bebizonyosodik, hogy a terv inkább korlátoz, mint támogat. Inkább adminisztratív, mint kreatív. Ezzel a problémával sokat foglalkoztunk Tokajban, amit a 25 év alatt Hild-éremmel, Kós Károly-díjjal és világörökségi címmel ismertek el. Az motivált, hogy a nem tervezett városok jobbak, mint a tervezettek. Minden építésznek fel kellene egyébként vállalnia egy települést, hogy hosszú távon a gazdája legyen. Az is látszik, hogy 25 év is kevés ahhoz, hogy a munka látványossá váljon. De átadtam a stafétát Rudolf Mihálynak, aki a legjobb tanítványom, és tudom, hogy ő folytatja, amit elkezdtem.

Milyen érzés most oda visszamenni?

Nekem jó, egyrészt látom a munkámat, az emberek is szívesen fogadnak. Volt egy olyan politikai kurzus, ami miatt eljöttem, de tudom, kicsit tokajinak is tekintenek az ott élők. És még a mai napig dolgozok Tokajért.

Most mit?

Májer János polgármester idején újrapozicionáltuk a várost a 25 év alatt: Tokaj visszanyerte a közigazgatási szerepét, városi rangját, járási központ lett. Mindig is jelentős szerepe volt Tokajnak a művészetek terén. Nomád nemzedék táborozásai, rendszeres képzőművészeti táborok, írótábor és sorolhatnám tovább. Ezen hagyományok revitalizációjával és folytatásával szeretnénk elérni, hogy Tokaj nemzetközi művészeti tábornak, szabadiskolának adjon helyet. Ez a kulturális program foglalkoztat most, szövetségben a művészeti akadémiával és a lakitelki főiskola tokaji vezetésével.

És Miskolc? Dolgozik a megyeszékhelyen is?

10 év alatt egyetlen munkám volt, de az is szerzői jogok alapján, a nyári színház elhasználódott mobil teteje helyett kellett egy újat, véglegeset tervezni. Minden évben átadtam valahol máshol egy épületet, Tokajban, Szikszón, Erdőbényén, Lakitelken, de Miskolcon nem.

Miért?

Nem kerestek, nem hívtak. A tervtanácsból is kiléptem. A barlangfürdő fejlesztési terveit én készítettem, majd a tapolcai strandét is, amelyet a kőbányába javasoltam, de az már nem készült el. Pedig a mai napig meg vagyok győződve, hogy ott jobb helyen lett volna. Szerintem több jobb terv és koncepció született az évek során, mint az, ami alapján a mostani strand épül.

A strandokon és a stadionon kívül nagyobb épületek nem épültek mostanában Miskolcon. Illetve van egy terv, az Avalon Centeré, amely a főtér térfalaként épülne, de komoly vitát váltott ki. Tetszenek Önnek a tervek?

A Finta Stúdió készítette a terveket, szerintem jobb, mint az eddigiek voltak. A másik dolog, ami mellette szól, hogy a jelenlegi kavicsos parkolót meg kellene szüntetni, mert méltatlan egy városközponthoz, egy patinás műemléki templom alatt. A tervezett homlokzati architektúra viszont nem idevaló, lehetne elegánsabb, visszafogottabb, de a tömeg és a lépték nem rossz. Kis korrekcióval egy jó épület lehetne. A térnek is jót tenne, mert amikor elkezdtem a szakmát, ugyanúgy nézett ki a „főtér” mint most. Egy fél évszázad nagyon hosszú idő.

Több terv is született rá az elmúlt években.

Tizenhat, a múltkor összeszámoltuk. Én is készítettem, kettőt. Értelmezési zavar és bizonytalanság is van, azt mondják az emberek, hogy „elépítik” a teret. De nem, a tér térfalakkal épül. El kell menni Egerbe, Pécsre, Szegedre, Kassára, Krakkóba, mindnek határozott, karakteres, térfalakkal lehatárolt főtere van.

Van legújabb terv a főtérre, de nem ismerjük. Az építészek megismerhették ezeket?

A szakma sem látta, a közvélemény sem. Pedig attól, hogy milyen legyen egy város főtere, nincs erősebb közügy.

Mondta, a nem tervezett városok jobbak, mint a tervezettek. Miskolc is túltervezett?

A rendezési tervnek, ami alapján a város fejlődni kényszerül, nyitottnak kell lennie. Mert különben nem tud az élet spontán dolgaira válaszolni, mert ő maga az akadály. Ezért van, hogy a rendezési terveket félévente, évente módosítgatják. Az lenne a megoldás, ha a rendezési tervet folyamatosan karbantartanák. Ehhez egy stábra lenne szükség az önkormányzaton belül. A németek például így dolgoznak: van egy önkormányzati tervezőcsapat, ami a rendezési tervet, az ingatlanfejlesztési ötleteket, a megvalósult tervek visszadolgozását végzi folyamatosan, naprakészen. Erre tettünk mi is javaslatot, ám nem úgy alakult, mint szerettük volna. Tokajban például nem készült szabályozási, csak szerkezeti terv. Ez biztosította az életszerű, szabad döntéseinket.

Van-e olyan, amit Miskolcon nagyon elrontottak, és a város nem tudja kiheverni?

Itt van például a Bazártömb. Adler Károly főépítész (1849–1905 – a szerk.) alakította ki az utcát, nézzük meg, 100 év alatt sem tudott a seb beforrni. Hibás volt a gondolatmenet 50 méterre a főutcától párhuzamos utcát nyitni. Történeti törvényszerűség, hogy Miskolcon a főutcára merőlegesen csatlakoznak az utak a Kazinczytól kezdve a Dérynén át, mindegyik. Spontán nem alakultak ki párhuzamos utak. Nem szeretek arra menni. De ilyen a torzóként kiépített tehermentesítő utak ügye is.

És a közelmúltban?

Nagyon sok. Például az avasi lakótelep. Abban ott volt a tévedés, hogy a lakótelepek területe körülbelül ugyanakkora, mint a kiskerteké. Ha azt mondták volna, hogy bár házgyárból építünk, mert gyorsan kell, de csak a lombkorona magasságáig, akkor a két terület összevonásával egy-egy kertváros jöhetett volna létre. Nem egy lakótelep és egy kiskert övezet, ami most külön-külön penetrálódik.

Nem lehetne helyrehozni azzal, hogy visszabontják az épületeket?

A visszabontást nem tartom technikailag járható útnak. Egy-két épületnél még meg lehet oldani – tudom, hogy ez felmerült –, de ezek az épületek elsősorban erkölcsileg avulnak el, aztán a gépészete, majd a vasbetonszerkezete.

Hány évük lehet, 50 év, 70?

Nem lehet tudni, nincs tapasztalat. Attól is függ, hogy hogyan gondozzák, hogyan tartják őket karban.

Mit tartana a legfontosabbnak fejleszteni Miskolcon?

Fontosnak tartottam volna Tapolcát jól végiggondolni, a főteret, meg a belvárost, ami félbemaradt. Igaz, leburkolták, és az utcafronton vannak minőségi változások, de ha akármelyik oldalon bemegyünk a szalagtelkekre, nagyon kulturálatlan állapotok vannak. Pedig lenne jó példa. A prágai Vencel tér egyik oldala hasonló helyzetben volt, ott szalagtelkeket nyitottak össze passzázsokkal. Egy furcsa, labirintusszerű korzó alakult ki.

Korábban az élére állt a kezdeményezésnek, hogy a Miskolci Egyetemen építészkart hozzanak létre. Teljesen elült az elképzelés?

Megcsináltuk a művészeti kar akkreditációs anyagát, az egyetem is jóváhagyta, de nem terjesztette tovább, mert nem volt elég bátor hozzá annak idején. Utána szó volt arról is, hogy a kassai egyetem kihelyezett építészeti tagozata legyünk, amíg nincs meg a magyar akkreditáció. A kassai egyetem, aminek Pásztor Péter az építészeti vezetője, adta volna a szakmai tárgyakat, a miskolci egyetemnek kellett volna az alaptárgyak oktatását biztosítani. Patkó Gyula rektor és a kassai egyetem rektora ez irányú megállapodást írt alá. Aztán a rektorváltással nem lett belőle semmi. Bánatomra azóta megvalósult Debrecenben is, Győrben is az építészoktatás. Mi pedig elmulasztottuk. Abból indultunk ki, hogy egy városban ott van kultúra, ahol szellemi műhelyek vannak. Itt voltak. Grafikai műhely, zenei, építészműhely. Szerettük volna, hogy ez folytatódjon az egyetemen. Nem sikerült, csak a zene terén valósult meg.

Van-e utánpótlás Miskolcon az építészszakmában?

Mindenki Budapestet akarja. Ez is furcsa, leépülő folyamat. A szocialista kornak volt egy nehezen érthető döntése, ami abszolút regionális volt, holott most kellene régiókban gondolkodni. Egy centralizáló politika hozta létre a decentralizált, regionális tervező­irodákat Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Győrött, azaz öt helyen, és ezek nagyon komoly szellemi bázisok voltak, ellátták a régiók építészeti és műszaki feladatait. Miskolcon létrejött az Északterv, annak az infrastruktúráján nőtt ki a Miskolci Műhely. Kellettek ide az emberek, hoztak 30-at, le is telepítették őket. Miskolcon műszaki és egyéb tervezéssel 1000 ember foglalkozott. Most szerintem nincs 300. Ez egy komoly kapacitás volt, de elkótyavetyélték. A hatalmas dokumentatív értékét sem mentették meg. Mikrofilmen meg nyomtatott dokumentumokon megvolt minden terv, ami most nagyon kellene a felújítandó épületekhez. A helyi egyetemi építészeti oktatás erősíthette volna az építészszakma utánpótlását is, mint ahogy ez más városokban tapasztalható, Győrött, Pécsett, Debrecenben.

Bodonyi Csaba (Nyíregyházán született 1943)

Ybl- és Széchenyi-díjas építész.

Tanulmányok:

Kapcsolódó cikkek:

A közönség és a szakma elvárásai

Szakképzés: érdemes szakmát tanulni

(A borítóképen Bodonyi Csaba látható)