Fejlesztés

2020.02.17. 17:00

Tiszakarádon a helyi munka nagyon komoly tényező

Középületek újulnak meg, és folytatódhat a munkahelyteremtés a településen.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

A település legalább fél tucat helyszínén zajlanak vagy kezdődnek el beruházások a közeljövőben Tiszakarádon. Karászi Zoltán polgármester az egészségügyi fejlesztésekkel kezdte a felsorolást. Mint mondta, megújul a helyi egészségügyi központ, azon belül például a fogorvosi rendelő a szép új környezet mellett új eszközöket is kap majd, például egy fogröntgen készüléket.

Szintén felújítják a háziorvosi rendelőt, ami várhatóan sokat javít a szolgáltatás minőségén. A polgármester hozzátette: a középületek közül az önkormányzat épületét is felújítják, a munkálatok jelenleg is zajlanak. Mindezeken túl megszépül a ravatalozó, és bekötőutat építettek Tiszakarád egyik csatolt településrészének temetőjéhez is, ez a beruházás már be is fejeződött. A közétkeztetést biztosító konyha felújítását saját forrásból végezteti el az önkormányzat.

Kamerák a közbiztonságért

Mint korábban közöltük: a közelmúltban egy helyi fémmegmunkáló üzem jelentősen bővítette kapacitását, ezzel együtt pedig a foglalkoztatotti létszámát is. Karászi Zoltán úgy véli: a helyi munka nagyon komoly tényező településükön, ezért szeretnék segíteni a helyi varrodát üzemeltető vállalkozást is, hogy a sorjázóüzemhez hasonlóan ott is mód nyíljon a munkaerő bővítésére.

A közbiztonság javítása érdekében térfigyelő kamerahálózatot alakítanak ki a településen. A polgármester tájékoztatása szerint a kamerák éjjel-nappal a frekventált helyeket figyelik majd. Javulnak a tiszakarádi óvoda körülményei és feltételei is, ahol új játékokat vehetnek hamarosan a birtokukba a gyerekek. A nagyobb fiatalok sportolási lehetőségeit bővíti majd a hamarosan megépülő szabadtéri kézilabdapálya. A polgármester hangsúlyozta: a fejlesztések döntő részét pályázati forrásból finanszírozzák.

(A borítóképen: A tiszakarádi önkormányzat épülete)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában