Sok a jóból?

2020.01.07. 10:00

Kellett most ez a hosszú téli szünet

Két hét alatt nem estek ki a diákok a tanulás folyamatából, más téren viszont sokat tanulhattak.

Hegyi Erika

Kazincbarcikán még szánkózni is lehetett a gyerekeknek a szünidő utolsó napjaiban

Fotó: Vajda János

A téli szünet december 21-én kezdődött, és január 5-éig tartott. Nem sok egy kicsit a jóból? Nem akasztotta meg a tanulási folyamatot a 16 nap szabadság? – kérdeztük Szőke Éva tanácsadó szakpszichológustól, aki elöljáróban jelezte: a gyerekeknek szükségük van a tanítási szünetekre. A téli szünet pedig strukturált volt, hiszen több napja is az ünnepekről szólt, és tulajdonképpen a munkanapok áthelyezése miatt nyúlt hosszúra.

Érzelmi feltöltődés

– A szünet lényege az, hogy a gyerekek pihenjenek, feltöltődjenek, kikapcsolódjanak. A december vége pedig épp az az időszak, amikor a diákoknak szükségük van a feltöltődésre, a lazításra. A mai gyerekek leterheltek, az iskolában sok a napi óraszámuk. Az alsósok is reggel 8-tól délután 4-ig iskolában vannak, ahol folyamatosan valamilyen foglalkozáson vesznek részt. Tehát instrukciókat kapnak, fegyelmezik őket, amiben elfáradnak. És ez a nagyobbakra is igaz – mutatott rá a szakember.

Hangsúlyozta: a téli szün­idő nagyon fontos szünet, hiszen ilyenkor érzelmileg, fizikailag és szellemileg is feltöltődhet a gyerek. Az ünnepek alatt együtt van a család, adódik alkalom beszélgetésre, egy kis elmélyülésre, hiszen a karácsony erről is szól. Ilyenkor jut idő arra is, hogy a szülők olyan témáról is beszélgessenek a gyerekkel, amire a rohanós hétköznapokban nincs idő vagy alkalom.

Ilyenkor is tanulnak

– Az iskolai szünet nem jelenti azt, hogy ilyenkor nem tanulnak a gyerekek. A vakáció szólhat a közös, játékos tanulásról, élmények szerzéséről, tapasztalásról. Ezek megszilárdítják a már meglévő ismereteiket vagy újakkal egészítik ki azokat. A gyerekek praktikus ismereteket szerezhetnek a közös sütés-főzés közben, de ezen tevékenység alatt akár a számolást, az írást és az olvasást is gyakorolhatják. Csak a szülők kreativitásán múlik. A gyerekek a családi együttlétek alkalmával azt is megtapasztalják, hogyan kell viselkedni, reagálni bizonyos helyzetekben, hogy vélekednek a felnőttek egyes dolgokról, hogyan oldják meg a konfliktushelyzeteket. Tehát példát látnak, ezáltal mintát tanulnak a gyerekek – hívta fel a figyelmet a szakpszichológus.

Gyakran merül fel az a kérdés is, hogy kell-e a gyerekkel iskolai tananyagot tanulni a szünetekben. Szőke Éva megjegyezte: a kéthetes téli szünet rövid idő ahhoz, hogy a diákok kiessenek a tanulási folyamatból. A nyári vakációval már más a helyzet, hiszen az sokkal hosszabb, olyankor bizonyos ismereteket elfelejthetnek a diákok, amiket lehet, hogy később pótolni kell. A téli szünet azonban nem arra való, hogy a gyerek behozza az iskolai lemaradásokat és ezzel stresszeljük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában