hatékony felsőoktatás

2019.12.01. 07:00

A duális képzés az egyik szer a foglalkoztatásban

Térségünk egyetemei élen járnak a duális képzés hatékony alkalmazásában.

Szaniszló Bálint

Illusztráció

Forrás: Illusztráció/ÉKN

A foglalkoztatási szakemberek és a piaci szereplők, azaz az ifjú munkavállalók és a munkaerőt kereső cégek szerint is az egyik hatékony megoldás a munkaerőpiaci gondok enyhítésére a duális képzés minél jobb használata. Ebben térségünk egyetemei, a debreceni, a miskolci és a nyíregyházi élen járnak. Különösen a műszaki mérnöki szakokon és a jogi képzésben dívik a duális képzés.

Egy igazi előny

A duális képzés lényege, hogy az elméleti oktatás a felsőoktatási intézményben, a gyakorlati képzés pedig a választott partnerszervezetnél történik. Duális képzésben részt vevő hallgatóként eleve bepillantást lehet nyerni a választott gyár, üzem, szervezet működésébe, megismerhető a vállalati kultúra, és – ideális esetben – a legkiválóbb szakemberektől lehet megtanulni a szakma alapjait. A tanulmányok befejezésekor pedig már olyan versenyképes tudással és gyakorlattal rendelkezhet a hallgató, ami hatalmas előnyhöz juttatja a karrier elindításában, sőt lehet, hogy már munkaszerződéssel a zsebében veszi át a végzős hallgató a diplomát. Az átadott tapasztalatok mellett a partnerszervezetek – egész évben – hallgatói díjazással jutalmazzák a munkát, valamint béren kívüli juttatásokat is adhatnak, így egyfajta anyagi függetlenség is kialakul.

Pénzt is jelent

A duális képzésben a tanulásért is fizetés jár, a havi juttatás ugyanis nemcsak a gyakorlati hetek alatt, hanem a szorgalmi időszakban is érkezik, amikor a hallgató elsődleges feladata az, hogy rendszeresen bejárjon az egyetemi órákra, megírja a dolgozatokat és elkészítse az előírt feladatokat. Nappali tagozatos hallgatóként természetesen emellett is jogosult minden olyan juttatásra, amelyre egyébként az egyetemisták jogosultak. A Miskolci Egyetemen duális képzésben részt vevő egyik hallgató elmondta, hogy a duális képzésben részt vevők együtt haladnak tanulmányaikban, így olyan közösséggé kovácsolódnak össze, ahová jó tartozni, ahonnan segítséget lehet kérni. „Mivel az egyetemi kurzusokon közösen veszel részt a hagyományos képzésben tanuló évfolyamtársaiddal is, így nem maradsz ki semmiből, legyen szó akár a tanulmányokról, akár a szórakozásról” – mondta.

A hallgatói munkaszerződés egyébként akkor jár le, amikor az illető átveszi az oklevelet. A továbbiakban sem a partnerszervezetnek, sem a hallgatónak nincs egymással szemben kötelezettsége. Jó esély van rá azonban, hogy marasztalják, és frissdiplomásként új szerződést kötnek vele. Az is előfordulhat, hogy érkezik egy jobb ajánlat, természetesen az is bátran elfogadható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában