együttműködés

2019.06.07. 12:30

„Csak egy telefonba kerül” program a bíróságon

Megállapodást kötött a Miskolci Törvényszék és a miskolci állatkert.

Dr. Répássy Árpád (balra) és Molnár Attila, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark vezetője

Forrás: MTSZ

Dr. Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke egy jó ügy mellé állva újabb családbarát intézkedéssel segítette munkavállalóit és azok családtagjait. A törvényszék és a Miskolci Állatkert és Kultúrpark között június 6-án létrejött megállapodás a környezettudatosság fontosságának hangsúlyozása mellett egy újabb lehetőséget teremt a bírósági dolgozók aktív és színvonalas pihenésére.

A Miskolci Törvényszék számára természetes az a szerepvállalás, mely a környezettudatosság és a környezetvédelem támogatásával az alkalmazottak lehetőségeit is bővíteni kívánja. Az együttműködés keretében a törvényszék segíti az állatkert által kitűzött célok megvalósítását, saját elektronikus felületein népszerűsítve annak természetvédelmi, fajmegőrzési törekvéseit. Munkatársai körében elérhetővé teszi az állatkert által szervezett, a szabadidő tartalmas eltöltését szolgáló rendezvények ismertetőit, így a törvényszék mintegy 700 dolgozója közvetlenül tájékozódhat az állatkert állandó és időszakos programjairól.

Az együttműködés keretében a Miskolci Állatkert és Kultúrpark kedvezményes belépést biztosít a park területére a bírósági alkalmazottak és családtagjaik részére.

Az első jelentős lépés

A közös munka első jelentősebb lépéseként a miskolci törvényszék összefogva az állatkert „Passzold vissza tesó!” környezetvédelmi kampányával önálló kezdeményezést tett a használaton kívüli mobiltelefonok összegyűjtésére és újrahasznosítására.

A „Csak egy telefonba kerül” program keretében a törvényszék munkatársai a bíróságokon kihelyezett gyűjtődobozokba helyezhetik el az otthonukban tárolt és feleslegessé vált telefonokat, felhívva ezzel is a figyelmet egy tudatosabb és élhetőbb környezet kialakítására.

„Egy fontos társadalmi szerepvállalás egy megfelelő partnerrel még sikeresebb lehet.” – hangsúlyozta dr. Répássy Árpád. Ez az a gondolat, melynek jegyében a törvényszék a jövőben is nyitott lesz arra, hogy egy kiemelt ügy mellé álljon és presztízsével felhívja a figyelmet annak fontosságára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában