Helyi közélet

2019.04.06. 15:49

Csokitól a Bibliáig: ez évben is összemérték tudásukat a diákok Miskolcon

Miskolc - Megyénk értékeiről vetélkedtek pénteken a megyeháza dísztermében az iskolások.

Miskolc - Megyénk értékeiről vetélkedtek pénteken a megyeháza dísztermében az iskolások.

Péntek délelőtt rendezték meg a megyeháza dísztermében a B.-A.-Z. megyei értékőrzők című vetélkedő döntőjét, a versenyen általános és középiskolás fiatalok mérték össze tudásukat. A tematikus verseny döntőjébe az a tíz csapat juthatott be, amelyik a többkörös internetes előválogató során a legfelkészültebbnek bizonyult. A vetélkedő célja a kulturális értékek megőrzése, a hungarikumok népszerűsítése volt. A kiírásra négy főből álló iskolai csapatok jelentkezhettek.

Két korosztályos kategóriában általános iskolai felsős és középiskolás diákok mérték össze helyismereti tudásukat, kreativitásukat.

Kiemelkedő értékek

A szervezők hisznek abban, hogy Borsodnak, mint a második legnagyobb megyének, bőven akadnak kiemelkedő értékei, legyen szó természeti, épített vagy gasztronómiai értékekről. És valóban, ha az Aggteleki-karszt barlangjaira, Tokaj-Hegyaljára, Lajos király dél-francia mintára épített pazar diósgyőri lovagvárára, az első magyar nyelvű Bibliát őrző Vizsolyra vagy Lillafüredre gondolunk, ahol hazánk legnagyobb vízesése mennydörög, a kuriózum szó a legenyhébb jelző, amivel mindezt képesek vagyunk leírni.

„Lőjetek képet az Instára” – buzdította a versenyzőket dr. Szinay Attila jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a hattagú szakmai zsűri elnöke, aki köszöntőbeszédében azt is elmondta, fontos, hogy megismerjük és megőrizzük megyénk értékeit, ebben pedig úgy tudnak a fiatalok a legtöbbet segíteni, ha a közösségi médiában is megosztják tapasztalatikat, elmesélik élményeiket.

Látogatás a csokigyárban

A döntő előtt a versenyzők közösen ellátogattak a szerencsi csokoládégyárba, ahol elkészíthették saját csokijukat is. Ezeket a zsűri, a megmérettetés részeként, pontozta. Számos helyről érkeztek diákok és felkészítő pedagógusok a döntőre. A csapatok ötletes és többnyire beszédes neveket találtak ki maguknak, és az eléjük állított akadályokat is ugyanezzel a kreativitással vették. A sárospataki gárda például rímekbe foglalta a bemutatóját.

A változatos, színes feladatok didaktikus formában vezették végig a diákokat megyénk történelmén, kincsein, örökségén. A versengés végül sárospataki és ózdi győzelemmel ért véget.

ÉM-BM


Győztesek

Általános iskolai kategória:

1. Városvédők (Sárospatak)

2. Tilalmas 234 (Miskolc)

3. Bársony Borsok (Miskolc)

Középiskolai kategória:

1. Szikszis Baglyok (Ózd)

2. Tokaji Keri (Tokaj)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában