Helyi közélet

2019.03.30. 10:35

Furulyatanárt és edzőt is díjjal ismert el a MOL

Miskolc, Tiszaújváros - Szabóné Biró Klára furulyatanár és Ughy Imre kajakszakedző is MOL Mester-M Díjas lett.

Miskolc, Tiszaújváros - Szabóné Biró Klára furulyatanár és Ughy Imre kajakszakedző is MOL Mester-M Díjas lett.

Idén is az ország tíz kiváló tanára és utánpótlásedzője kapta meg az elismerést. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár. A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. Két megyénkbeli díjazott is van.

Szabóné Biró Klára furulyatanár, a miskolci Egressy Béni–Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugdíjas zenetanára, a magyar furulyaoktatás ikonikus egyénisége, aki 44 éve van a pályán. Diákjai országos és nemzetközi versenyeken és fesztiválokon számos első helyezést nyertek el.

A másik díjazott Ughy Imre kajakszakedző, a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület alapító tagja. Több mint ezer gyerekkel ismertette meg a vízisport-élet szépségeit. Kiváló szervezőkészségének és pedagógiai érzékének köszönhetően kiemelkedő korosztályos eredményeket ért el az évtizedek során.

HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában