A mestersége csúcsa a hangszer Miskolcon

Miskolc - Szondy Sándor hangszerkészítő galériát alakított ki otthonában, az egyetlen Makovecz-házban.

Tetemvár könyékén, az egyik kertvárosi részben, eldugva található az egyedülálló ház, amelyet Makovecz Imre és tanítványa Salamin Ferenc tervezett. A parasztház hangulatát idéző tornácos műremek 1989-ben készült el, és mai lakója méltóképpen Szondy Sándor hangszerkészítő fafaragó művész, aki saját galériát rendezett be alkotásaiból a tetőtérben.

Egy nagy álmom maradt csak, hogy egyszer önálló galériám lesz.” Szondy Sándor

– Már fiatalon megmutatkozott rajz iránti fogékonyságom. Rajztanár szerettem volna lenni, de apám korai halála ezt nem tette lehetővé, így esztergályos lett belőlem. Viszont a műhelyben is mindig telerajzoltam a táblát krétával, amit Eördögh Gyula mesterem hamar megunt és elvitt az Ady Endre Művelődési Házba képzőművészeti szakkörre – kezdte történetét Szondy Sándor. – Ott köcsögöket tettek elém virággal és sokan ültek nekem modellt, de én mindig csak a fejüket rajzoltam. A népművészeti edényeket máig kedvelem, az alsó szinten gyűjteményem is van belőlük, de megmaradtam a portréknál. Majd egy balatoni táborban felfedeztem egy öreg grafikust. Háta mögé álltam és csak bámultam, hogyan képes visszaadni élethűen vagy akár karikatúráiban a jellemeket. Teljesen rabul ejtett, és készítettem egy albumot a rokonaim portréival, amelyben kifejezetten a karakterjegyek megformálására koncentráltam. Ezeknek a grafikáimnak a sora látható az emeletre vezető lépcső melletti falon – vezetett körbe.

Klarinéton kezdte

Tovább haladva a tetőtéri tágas helyiségben egy ízlésesen berendezett fafaragó galériába csöppenünk, ahol egészen egyedi és különleges hangszerek lógnak mindenfelé a falakon és fekszenek az üvegasztalok alatt.

– A ‚60-as, ‚70-es években kezdett jobban érdekelni a fa. 1972-ben részt vettem Sárospatakon az országos fafaragó táborban, amely kellő indítást adott ehhez a szakterülethez. Terveztem és kiviteleztem játszótereket, kapukat, emlékoszlopokat, emlékparkot, faragott kopjafákat, domborműveket és templomi bútorokat. 1980-ban pedig népi iparművész lettem. Ezután szinte minden pályázaton hangszerekkel jelentkeztem. Szakmai kihívást jelentett számomra, mert a fafaragó mesterségnek ez a csúcsa. Készítettem furulyákat, török sípot, pánsípot, klarinétot, tárogatót, citerákat, tökhegedűt, ütőgardont, brácsát, palócdudát, mandolint, tamburát és csellót is. A legkülönfélébb alapanyagokból: hazai gyümölcsből, erdei fákból, egzotikumokból, az ébentől, a nádon keresztül, a paliszanderen át. Persze máig csinálok ékszereket és dísztárgyakat is. Egyik érdekes darab például egy faragott strucctojás. Egyébként minden hangszerem kiválóan szól, de ezeket nem eladásra, hanem kiállítási darabnak készítem. Korábban magam is klarinétot tanultam, tehát meg is tudom őket szólaltatni – osztotta meg az alkotó.

Önálló galériáról álmodik

Rögtönzött sípjáték után a művész beavatott minket legfőbb törekvéseibe.

– Büszkén mondhatom, hogy már 47 évesen elnyertem a népművészet mestere kitüntetést és Kondor Béla képzőművészeti díjat is kaptam. A Kós-házban többször volt önálló kiállításom, 2014-ben pedig A fa, az ezerarcú szépség címmel kötetbemutatóval egybekötött életmű kiállítással ünnepeltem hetvenedik születésnapomat a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Most, hogy 75 éves lettem, egy nagy álmom maradt csak, hogy egyszer önálló galériám lesz. Jelenleg saját költségen szerzem be a tárolóbútorokat, a megvilágítást és magam tartom karban a hangszereimet. Máig rendszeresen járok a kisgyőri fafaragó táborba, ahonnan és távolabbi vidékekről is sok tanítvány csapódott hozzám. Általában itt, az otthonomban látom őket vendégül, ahol különleges technikákat tanítok nekik. Bár a saját motívumrendszerét mindenkinek magának kell megtalálnia – hangsúlyozta Szondy Sándor.

Detzky Anna