Helyi közélet

2019.01.19. 11:41

Hódok a Kácsi-patakon

Mezőnyárád - A hódokat az 1990-es évek közepén kezdték visszatelepíteni Magyarországra.

Mezőnyárád - A hódokat az 1990-es évek közepén kezdték visszatelepíteni Magyarországra.

Megtelepültek a hódok Mezőnyárádon, a Kácsi-patak környékén, fedezték föl a KSC Mezőnyárád Természetjáró Szakosztályának tagjai. A védett rágcsálók a falutól néhány száz méterre építették föl várukat.

Udvari János, a sportegyesület vezetője elárulta, egyik tagjuk járt éppen a környéken, amikor a véletlenül a nyomaikra bukkant. Mivel ritkán látogatott környékről van szó, senki nem tudott az állatok jelenlétéről, a természetjárók pedig értesítették a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

Udvari János hozzátette, azért hozták nyilvánosságra felfedezésüket, hogy az emberek tudjanak a hódokról, felhívják a figyelmet arra, hogyan kell viselkedniük a közelükben. Két-háromfős kis csoportok például még nem zavarják meg a 3-400 méteres körzetben mozgó hódcsaládot, de ennél többen nem szabad őket háborgatni. A hódokat egyébként az 1990-es évek közepén kezdték visszatelepíteni Magyarországra.

Minden korosztály számára

Az egyesület szakosztálya tavaly januárban alakult, hivatalos formába öntve a helyi természetkedvelő csoport működését. Összesen hatvan tagjuk van, egy-egy túrájukon 8-30-an vesznek részt. Főképp a Bükk-hegységbe szerveznek túrákat, de terveik között szerepel más hazai hegységek, valamint a Tátra, s Erdély egyes helyeinek fölkeresése is. Minden korosztály és minden tudásszintű nyárádit igyekeznek megszólítani a gyerekektől az idősekig, a néhány kilométeres kirándulásokat kedvelőktől a tapasztalt teljesítménytúrázókig. A nem helyiek számára Mezőnyárádot is igyekeznek bemutatni.

Udvari János kifejtette, a természetjárás fontos eleme a környezet megóvása, igyekeznek megtanítani a kirándulást kedvelőket, főleg a gyerekeket arra, mire kell figyelni az erdőkben, mely időszakokban nem szabad háborgatni az állatokat.

TB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában