2018.11.18. 08:15

Ami másnak rom, nekik felfedezendő

Miskolc - Beszélgetés a városi felfedezésről, a szűk és veszélyes zugokban kúszásról, illetve az agresszív kutyákról. Interjú Jászberényi Lászlóval, Kalafusz Attilával, és Hideg Lászlóval.

Az egész Csernobilban kezdődött, amikor két srác gondolt egyet 5 évvel ezelőtt, és meglátogatták az egykori atomkatasztrófa elhagyatott helyszínét. Ha már ott jártak, megörökítették kalandjaikat. Mivel mindig is vonzották őket az elhagyatott épületek, területek, úgy döntöttek, hogy sorozatot indítanak belőle. Így jött létre Miskolcon az Urbex Hungary, ami azóta háromtagúvá vált, több mint 10 ezren követik őket YouTube-on, legnépszerűbb videójukat pedig 156 ezer ember nézte meg. Jászberényi Lászlóval, Kalafusz Attilával és Hideg Lászlóval beszélgettünk a városi felfedezésről, a szűk és veszélyes zugokban kúszásról, illetve az agresszív kutyákról.

A név az angol „urban exploration”, azaz városi felfedezés kifejezésből ered. Ez egy nemzetközi trend, ami az épített környezet elhagyatott csodáinak bemutatására koncentrál.

Hideg László: Hogy miért kapta ezt az elnevezést a műfaj, az nem egyértelmű. Javarészt városban történik az urban exploration, de számos alkalommal mi is elhagyjuk annak határait.

Jászberényi László: Igazából az elhagyatott helyeken van a hangsúly, de mindenképpen épített célpontról beszélhetünk. Előfordult már, hogy természet alkotta helyet látogattunk meg, de nem ez a jellemző.

Nem egy hétköznapi hobbi az önöké. Hogy indult el az Urbex Hungary? Honnan jött az ötlet, hogy ebből sorozatot indítsanak?

Jászberényi László: A történet onnan indul, hogy 2011-ben kiutaztam Csernobilba egy csapattal. Attilával ekkor már felületesen ismertük egymást, és kapcsolatban álltunk az egyik közösségi médiaoldalon. Meglátta ott az egyik kint készült fényképemet, és emlékszem, hogy én még a vasútállomáson ültem a visszaúton, amikor üzenetet írt nekem: „Nem mondod, hogy te ott jártál? Én is akarok menni!”. Két évvel később, 2013-ban már együtt mentünk ki, és ez lett a kezdete mindennek: az elhagyatott csernobili zóna meglátogatása. Eleinte nem terveztünk. Koncepció nélkül meglátogattunk néhány izgalmas helyszínt. Az első videónk négy és fél évvel ezelőtt az egykori Juno szállóban készült el. Ekkor még 1-2 havonta jelentek meg az új videóink. 2015-ben döntöttük el, hogy rendszeresen fogunk anyagokat készíteni, heti megjelenéssel. Mára az életünk szerves részévé vált az Urbex Hungary.

Szerves, de nem teljes részévé. Hogy jut idő a főállásuk és a hétköznapi életük mellett az időigényes utazásra, forgatásra és utómunkára?

Kalafusz Attila: Nagyon nehéz összeegyeztetni hármunk szabadidejét, de megoldjuk.

Jászberényi László: Inkább az jelent egyre nagyobb problémát, hogy fogynak a témát adó helyek! Elkezdtünk Borsod-Abaúj-Zemplén megyén kívülre is túrázni, sőt, már az országhatárt is átléptük. Többnapos utazásokat szoktunk szervezni, és ami útba esik, azt meglátogatjuk. Nagyjából két évig tartott el minket témával a környék, mostanra már csak olyan célpontok maradtak, amiknél az engedélyre várunk.

Olyan eldugott csodákat rejt a környezetünk, amikről előfordulhat, hogy összesen egy maroknyi embernek van tudomása. Hogyan találják meg a helyszíneket?

Kalafusz Attila: Az interneten sokat keresgélünk, néha pedig a nézőink ajánlanak jó célpontokat. Nyitott szemmel szoktunk járni a világban és keressük az értékes helyeket.

Hideg László: Én az a típus vagyok, aki kimegy az erdőbe és a járatlan utakon bóklászik, hiszen általában ott rejlenek az igazi kincsek.

Jászberényi László: Olyat is csináltunk már, hogy reggel beültünk az autóba, megszabtunk magunknak egy irányt, amerre elindultunk, és egy hatalmas körön belül találtunk 3-4 helyet, amikről videókat készítettünk.

A videóikban megmutatják ezeket az elhagyatott helyszíneket, a képeket azonban történeti-történelmi információkkal is kiegészítik. Hogyan birkóznak meg ezzel a feladattal, amikor gyakorlatilag semmit nem lehet tudni az adott építményről?

Jászberényi László: Ebben még fejlődnünk kell. Sokszor hamarabb találjuk meg a helyszínt és forgatjuk le a videónkat, minthogy meglennének a háttérinformációk – az utómunka során ezt pótoljuk narrációval vagy feliratozással. Ugyanakkor előfordulhatnak hibák, ezeket igyekszünk kiküszöbölni. Kutatunk az interneten, tanácsot kérünk az ismerősi körünkben vagy a Facebook-oldalunkon keresztül.

Az elhagyatott helyek felfedezése nem az egyetlen vetülete munkájuknak. A közelmúltban 1956. október 23-a kapcsán készítettek filmet arról, hogy mi történt az Avasi kilátó elődjével – megszólalt egykori szemtanú és tudományos szakértő is.

Jászberényi László: Próbálunk dokumentumfilm-jellegű anyagokat is készíteni, emblematikus miskolci épületekre koncentrálva. Legutóbb a Miskolci Nemzeti Színházban forgattuk le „Pincétől a padlásig” című videónkat. Olyan helyeket tervezünk meglátogatni, amik mások előtt nincsenek nyitva.

Hideg László: Nagyon érdekes, mert a színház bár nem elhagyatott hely, a közönség a nézőtéren kívül alig lát valamit az épületből.

Több mint 10 ezer ember iratkozott fel a YouTube-csatornájukra, ahol szép nézettsége van a videóiknak. Melyik a legnépszerűbb?

Jászberényi László: A legnézettebb videónk az egyik Csernobilban készült anyagunk – közelít a kétszázezerhez a megtekintése. Háromszor jártunk kint, ezt 2017 májusában forgattuk le, három nap alatt. Ekkor keletkezett 4-5 óra nyersanyagunk, amiből elkészült a videó. Úgy érezzük, hogy nagyon jól sikerült, ezt igazolja a nézettség is. Olyan szempontból egyedi is az anyag, hogy mi nem találtunk a csernobili zónában készült, ilyen hosszúságú filmet.

Hideg László: Magáról az erőműről és Pripjaty városáról több mozgókép készült, de a környező falvakról megfeledkeznek, holott hatalmas területről van szó: nagyobb, mint maga a település. Ezt a részt tulajdonképpen visszavette a természet. Ahogy az ember halad az úton, olyan érzése van, mintha egy erdőben mászkálna, ahol néha előbukkannak a házak és más építmények maradványai.

Érződik a lelkesedés a szavaikból… A csernobili volt a kedvenc túrájuk?

Jászberényi László: Mondhatjuk, hogy az egyik kedvencünk. Érdekes, hogy több olyan anyagunk van, amiket mi nagyon élveztünk elkészíteni, ugyanakkor nem lettek annyira népszerűek a nézők körében. Az idei legnagyobb élmény eddig az volt, amikor Kecskemétre mentünk el, egy egykori laktanyába. Nem túlzottan látványos anyag készült belőle, hiszen teljesen kifosztott „csontvázépületeket” mutatunk meg, de nagyon jó hangulat lengte körül ezt a kis várost a városban. Nagyon szeretjük az egykori katonai létesítményeket, a földalatti objektumokat – bejártuk közel a teljes Tetemvár alatti pincerendszert.

Sok izgalmas helyszín megközelítése tulajdonosi engedélyhez kötött. Minden esetben betartják a szabályokat és a nézőket is figyelmeztetik erre, illetve a potenciális veszélyekre, holott a városi felfedezés műfajának egyik sajátossága a „gerillafelfedezés”, ami könnyen az illegalitás határát súrolhatja.

Jászberényi László: Választhatnánk az illegális utat, sokan ezt is teszik. Ugyanakkor ott a hátrány, hogy a törvénysértésről nem publikálunk videót. Ha pedig nem készül róla anyag, én már nem is látom értelmét. Vagy addig várunk, míg meg tudjuk csinálni legálisan, vagy ejtjük az ötletet. Ott van példának az egykori Kossuth mozi, ahová mi is beszökhetnénk és forgathatnánk, de nem tesszük meg. Hivatalos szervektől az engedélyeket – most már – viszonylag könnyen megkapjuk, de a mai napig előfordul, hogy választ sem kapunk. Inkább magántulajdon esetén szokott probléma lenni.

A legalitás kérdése mellett felmerül a veszélyek tényezője is. Elhagyatott, sokszor balesetveszélyes helyekről, épületekről beszélünk, amik gyakran omladoznak – nem beszélve a feltérképezetlenségből fakadó, kiszámíthatatlan elemekről. Milyen izgalmakkal találkoztak eddig?

Kalafusz Attila: Az olyan szituációkat kerüljük, ahol probléma adódhat. Egyszer egy bányaterületen akartunk forgatni, ahol semmi nem jelezte, hogy lezárt terület lenne: hiányzott a kerítés, nem láttunk figyelmeztető táblát sem. Besétáltunk, és a távolból már hallottuk a biztonsági őrt, ahogy felénk kiabál, engedélyt kérve. De itt is megoldódott konfliktus nélkül a helyzet, mert mi elmondtuk: nem tudtuk, hogy engedélyköteles a bejárás, mire ő felvilágosított, hogy az. Végül udvariasan elköszöntünk egymástól, és eljöttünk. Perecesen a kutyák kergettek meg minket, mi pedig a susnyáson vágtunk át.

Jászberényi László: Sokszor balesetveszélyesek a célpontok. Omladoznak az épületek, hiányoznak az aknafedők, a gaz benövi a területet és nem látjuk rendesen, hogy hova lépünk. Amit lehet, azt bevállaljuk: Attilának és Lacinak mániájuk, hogy felmásznak mindenre, én ilyenkor inkább kamerázok.

Hogy kell elképzelnünk a munkafolyamatot azon túl, hogy meglátogatják az elhagyatott helyszíneket? Kinek mi a szerepe, illetve ezeket tanulták vagy bele kellett tanulniuk?

Jászberényi László: Ennek mostanra már „szigorú” rendszere alakult ki. Én vagyok az operatőr, illetve a narráció is feladatom. Ha két kamerával dolgozunk, akkor Laci is beszáll, Attila pedig fotózik. A munka során tanultuk meg, hogyan kell ezeket csinálni. Alaptudással kezdtük el, eleinte fotómontázsokkal dolgoztunk, aztán fokozatosan fejlődtünk mi, a technikánk és az eszközeink is.

Korábban említették, hogy ha nem készül videó, akkor már el sem indulnak felfedezni. Ezen a ponton hobbinak lehet még nevezni a városi felfedezést, vagy már átléptek azon a szinten, hogy ez hivatássá váljon?

Jászberényi László: Sokat gondolkodtunk ezen mi is, és előbb-utóbb elképzelhető, hogy ez legyen a hivatásunk. Már most olyan, mint a szentírás, hogy hetente egy videónak meg kell jelennie. Egyre több a sajtómegkeresés, a nézői visszajelzés, érezhetően nő az érdeklődés aziránt, amit csinálunk. Mi pedig próbálunk megfelelni ennek az érdeklődésnek, és emellett tovább fejlődni.

- Király Csaba -